-
Töröltem a szálláshelyem, mert újra kellett regisztrálnom, mivel adószámos magánszemélyből lettem vállalkozó. Emiatt november 8. után rögzítettem foglalást. Jogosult vagyok a támogatásra?
Minden szálláshely-szolgáltató, akinek a szálláshelyéről 2020. november 8-án volt látható foglalási adat az NTAK-ban, jogosult a támogatásra.
-
Beküldhetem foglalásaimról vezetett nyilvántartásomat utólag papíralapon vagy e-mailben?
Nem. A támogatásra kizárólag azon foglalások után jogosult a szálláshely-szolgáltató, amelyek 2020. november 8-án rögzítve voltak az NTAK-ban.
-
Honnan tudom, hogy bekerült a foglalás az NTAK-ba?
Amennyiben használja szálláshelykezelő szoftverének foglaláskezelő modulját, akkor a szoftver a berögzített foglalásokat automatikusan és folyamatosan beküldi az NTAK-ba.
-
Törölhetőek-e a 2020. november 8-a után lemondott vagy lemondandó foglalások a szálláshelykezelő szoftverből?
Igen. A szálláshelyen minden ügyviteli folyamat folytatható a szálláshelykezelő szoftverekben, mert amennyiben a szálláshelykezelő szoftver beküldte, az NTAK-ban rendelkezésre áll a szálláshelyek 2020. november 8-i foglalási állománya. A későbbi foglalástörlések nem befolyásolják az állományt, ahogyan az igényelt támogatás elbírálására sincsenek hatással. A lemondott vagy lemondandó foglalás törölhető, a napok lezárhatóak. Fontos, hogy az NTAK adatszolgáltatásnak folyamatosnak kell lennie. Ha a szálláshely bezár, akkor is minden napról, folyamatosan adatot kell szolgáltatni. Emellett az NTAK-ban a nyitva tartási időt is módosítani kell, és – ha a PMS kínál ilyen megoldást – az automatikus napi zárást is érdemes beállítani.
-
Hogyan lehet benyújtani az igénylést?
Az igénylés kizárólag online, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ honlapján adható le, az
ntak.hu honlapon. Támogatás igénylése semmilyen más módon nem lehetséges.
-
Ki nyújthat be igénylést a támogatásra?
Támogatási igény benyújtására kizárólag az adott szálláshelyen szálláshely-szolgáltatást végző magánszemély (természetes személy, adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó) vagy gazdálkodó szervezet (vagy képviselője) jogosult, aki ügyfélkapus jelszavával lép be az NTAK-ba.
-
Milyen mellékleteket kell csatolni az igényléshez?
Semmilyen melléklet csatolására nincs szükség. A támogatás igénylése, elbírálása, az értesítés és az elszámolás folyamata is kizárólag online felületen, az
ntak.hu honlapon, az NTAK-on keresztül történik.
-
Milyen mellékleteket kell postai úton megküldeni?
A pályázathoz semmilyen melléklet csatolására nincs szükség, így azok postai beküldésére sem. A támogatás igénylése, elbírálása, az értesítés és az elszámolás folyamata is kizárólag online felületen, az
ntak.hu honlapon, az NTAK-on keresztül történik.
-
Hová kell postai úton mellékletet küldeni az igényléshez?
A pályázathoz semmilyen melléklet csatolására nincs szükség, így azok postai beküldésére sem. A támogatás igénylése, elbírálása, az értesítés és az elszámolás folyamata is kizárólag online felületen, az
ntak.hu honlapon, az NTAK-on keresztül történik.
-
Ha 2020. november 8. dátumnál később rögzítettem a foglalást, tehát nem akkor, amikor a foglalás beérkezett, hanem akkor, amikor a vendég megérkezett, akkor elesek ettől a támogatástól?
A támogatás alapja a 2020. november 8-án az NTAK-ban lévő foglalási állomány.
-
Minden szálláshelyre külön-külön kell a támogatást igényelni?
Igen, a támogatás szálláshelyenként vehető igénybe. Támogatási igény benyújtására kizárólag az adott szálláshelyen szálláshely-szolgáltatást végző magánszemély (természetes személy, adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó) vagy gazdálkodó szervezet (vagy képviselője) jogosult, aki ügyfélkapus jelszavával lép be az NTAK-ba.
-
Az új rendeletben az van megfogalmazva, hogy NTAK-ban rögzített foglalások? Itt a szoftverben rögzített foglalásokat kell érteni? Vagy az NTAK-ba is kell valamit rögzíteni?
Az igényelhető támogatás alapja a 2020. november 8-án az NTAK-ban lévő foglalási állomány, amely archiválásra, vagyis rögzítésre került, tehát nem változtatható. A szálláshelyeknek továbbra is csak a szálláshelykezelő szoftverben kell az NTAK adatszolgáltatáshoz szükséges adminisztrációt vezetni.
-
Ha jól értjük, akkor a támogatásnak 3 része van: 80%-os támogatás; ha pedig csökkent a bevétele, akkor Fedezetlen állandó költséghez nyújtott támogatás és az Átmeneti támogatás? Vagy úgy kell érteni, hogy ez 1 darab támogatás és valamelyiket ki kell választani?
Az igényelhető támogatásnak egy formája van: költségvetési támogatás, amelynek típusa/jogcíme átmeneti támogatás. Mivel a szálláshely-szolgáltatók részére biztosított támogatás igénylésének és dokumentációjának, más kedvezményekkel egy időben történő felhasználásának szigorú követelményei vannak, érdemes ezeket a támogatás igénylése előtt áttanulmányozni.
-
Amennyiben lemondta valaki a foglalást és törölték is azt, abban az esetben hogyan lehet rá a 80%-os támogatást igényelni 8-áig bezáróan?
A támogatás azon foglalások után igényelhető, amelyek 2020. november 8-án az NTAK foglalási állományában szerepeltek. Amennyiben a foglalást november 8-a előtt törölték (pl. az érkező vendég kérésére), akkor attól a foglalástól nem a bevezetett vészhelyzeti intézkedések miatt esett el a szálláshely, de ettől függetlenül is az így már nem szerepel az NTAK november 8-i foglalási állományában. Amennyiben a foglalást november 8-a után törölték, így az szerepel az NTAK november 8-án archivált foglalási állományában, így az után is igényelhető lesz a támogatás.
-
Hogyan kell kiszámolni, hogy mennyi támogatást kapok? Van erre valami képlet?
A támogatást igénylőnek nincs teendője a támogatás mértékének kiszámolásával. Az igényelhető támogatás mértékét az NTAK felületén az űrlap már tartalmazni fogja. Az NTAK a 2020. november 8-án 23:59 órakor archivált foglalási állomány nettó értékének 80%-át fogja mutatni.
-
Ki számolja ki, hogy mennyi támogatást kapok?
Az NTAK számolja ki, a 2020. november 8-án 23:59 órakor az NTAK-ban lévé foglalási állomány nettó értékének 80%-át fogja mutatni az igényelhető támogatási érték.
-
Mi számít bele a foglalás nettó értékébe?
A szálláshelykezelő szoftverekből egy foglaláshoz 1 összeg érkezik be, a támogatás annak alapján kerül meghatározásra.
-
A PMS szolgáltatóm azt közölte, hogy valamilyen hiba miatt nem mentek be az előfoglalási adatok az NTAK-ba. Hogyan tudom pótolni az adatokat? Mit tehetek ebben az esetben?
A Támogató nem vizsgálja, hogy adott szálláshely-szolgáltató szálláshelyeinél milyen okból nem voltak láthatóak 2020. november 8-án 23:59 órakor a foglalási adatok. A támogatáshoz az ezen a napon archivált foglalási állományt veszi alapul. Az adatközlés elmaradása miatt előállt helyzet a szálláshely-szolgáltatóra és PMS szolgáltatójára tartozik.
-
Hová fordulhatok, ha észrevételem van az eljárással kapcsolatba?
A támogatási igénylésére való jogosultsággal kapcsolatban felmerülő észrevételekkel a
tamogatas@kisfaludy2030.hu e-mail címre küldhető elektronikus levél.
-
Nem tudok belépni az NTAK-ba, az ügyem már folyamatban van egy ideje, de nem regisztráltam még. Hogyan tudom beadni az igénylést a támogatásra?
Utólagos támogatási igény beadására nincs mód. A támogatásra a szálláshely-szolgáltatók azon szálláshelyek után jogosultak, amelyekre nézve 2020. november 8-án az NTAK-ban volt a 2020. november 11. – december 10. közötti időszakra legalább 1 beküldött foglalás. A támogatásra jogosultnak 2020. november 8-án NTAK-regisztrációval kell rendelkeznie.
-
Mivel igazoljam a munkavállalóim munkaviszonyát?
Az NTAK-ban, a támogatás igényléséhez kitöltendő űrlapon lesz erre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség, a támogatási igény benyújtása során semmilyen dokumentumot nem kell igazolásként más módon eljuttatnia.
-
Honnan tudom, hogy bekerült a foglalás az NTAK-ba?
Amennyiben használja szálláshelykezelő szoftverének foglaláskezelő modulját, akkor a szoftver a berögzített foglalásokat automatikusan és folyamatosan beküldi az NTAK-ba. Amennyiben használta a foglaláskezelő modult, de ennek ellenére a szálláshelykezelő szoftver mégsem küldte be az adatokat, az MTÜ illetékesség híján nem vizsgálja, hogy miért nem található adat egy adott szálláshelytől az NTAK-ban. Az adatközlés elmaradása miatt előállt helyzet kizárólag a szálláshely-szolgáltatóra és annak PMS szolgáltatójára tartozik. Utólagos adatbeküldésre vagy a foglalások meglétének igazolására semmilyen mód nincs. Amennyiben a foglalási adatok nem érkeztek be a november 11. és december 10. közötti időszakra, a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpont alatt a szálláshelye nem jelenik meg.
-
Nem látom az NTAK-ban, a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpontban az űrlapot, miért?
A menüpontra kattintva az összes olyan szálláshelye megjelenik, amely jogosult a támogatásra. Ha Önnek nem jelenik meg az űrlap, hanem helyette egy üzenet fogadja az oldalon, hogy Önnek nincsen olyan szálláshelye, amely után Ön a támogatásra jogosult lenne, az azért lehetséges, mert:
- 2020. november 8-án egyetlen foglalása sem volt az NTAK-ban, bármilyen okból kifolyólag;
- 2020. november 8-án volt foglalása az NTAK-ban, de az(oka)t nulla forinttal küldték be, így a támogatási összeg is nulla forint lenne;
Az MTÜ nem vizsgálja, hogy miért nem található adat egy adott szálláshelytől az NTAK-ban. Az adatközlés elmaradása, vagy a pontatlan adatküldés miatt előállt helyzet kizárólag a szálláshely-szolgáltatóra és annak PMS szolgáltatójára tartozik. Utólagos adatbeküldésre vagy a foglalások meglétének igazolására semmilyen mód nincs.
-
Az állami visszatérítés a 2020. november 8-ig berögzített foglalásokra hogyan fog megvalósulni a gyakorlatban?
A támogatás igénylésére jogosultnak be kell lépnie az Ügyfélkapunk keresztül az NTAK-ba. Ő fogja látni a menüsorban a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpont alatt a támogatás igényléshez szükséges űrlapot. Amennyiben a menüpont megnyitásakor nem jelenik meg a szálláshelyek listája, a szálláshely nem jogosult a támogatás igénybevételére. A szálláshely és a szálláshely-szolgáltató egyes adatait az NTAK automatikusan kitölti, az egyes nyilatkozatokat a jogosultnak kell elektronikusan megtenni (a felületen bejelölni, ha egyetért). A támogatási igény sikeres benyújtását követően a szálláshely-szolgáltató elektronikus úton értesítést kap, amely tartalmazza a támogatási igény egyedi azonosító számát. Ezt az azonosító számot a benyújtást követően az NTAK felületén a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpont alatt bármikor megtekintheti. Amennyiben a szálláshely jogosult a támogatásra, az elektronikusan beküldött támogatási igényt a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit ZRt. bevonásával elbírálja. Az igény benyújtását követően legfeljebb 15 napon belül a döntésről a szálláshely-szolgáltató elektronikus úton (e-mailben) tájékoztatást kap: a támogatási igény befogadása esetén támogatói okiratot, elutasítása esetén erről szóló elektronikus értesítését (e-mail). A szálláshely-szolgáltató az NTAK-ba a szálláshelykezelő szoftverén keresztül beküldött adatok alapján, a 2020. november 11. – december 10. közötti időszakban meghiúsult, regisztrált foglalások után számított nettó bevételének 80 %-ára jogosult. A támogatás folyósítására a támogatói okirat kibocsátását követően haladéktalanul, de legkésőbb 2020. december 31-ig kerül sor. A támogatás a normál működés fenntartását biztosító állandó költségekre, így különösen bérre és annak járulékaira, valamint az üzemeltetéshez kapcsolódó kiadásokra fordítható. A támogatással 2021. február 28-ig kell elszámolnia a támogatottnak. Az elszámolás szintén elektronikusan, az NTAK felületén, az
ntak.hu honlapon keresztül történik majd.
-
Hogyan kaphatom meg a lemondott foglalások után a kieső bevételem 80%-át?
A szálláshelyeknek az állam megtérítheti a 2020. november 11. és a 2020. december 10. közötti időszakra vonatkozó foglalások után számított nettó bevétek 80%-át, feltéve, hogy:
- a szálláshely az NTAK-ban regisztrált 2020. november 8-ig;
- a szálláshely tényleges főtevékenysége szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510), üdülési és egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520), kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530), egyéb szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5590);
- az adott foglalás 2020. november 8-ig beérkezett az NTAK-ba;
- a szálláshely fenntartja a 2020. november 8-án foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát;
- a szálláshely kifizeti a munkavállalók bérét.
Fontos, hogy a 80%-os támogatásra csak a meghiúsult foglalások után jogosult a szálláshely-szolgáltató. Abban az esetben például, ha a gazdasági célú szálláshely-foglaláskor a vendég ténylegesen a szálláshelyen tartózkodik és a szolgáltatás ellenértékét megfizeti a szálláshely-szolgáltatónak, a szolgáltató nem jogosult a támogatásra.
-
A VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpontban nem jelenik meg semmi. Mit kell tennem?
Önnek nincs teendője. Azért nem látja a menüpont tartalmát, mert az Ön szálláshelyétől nem érkezett foglalási adat, amelyet 2020. november 8-án archiválni lehetett volna, így Ön nem jogosult támogatásra.
-
Hogyan történik a beszámoló benyújtása, és meddig lehet benyújtani?
A beszámoló az NTAK felületén, a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpont alatt lesz érhető el A támogatottaknak legkésőbb 2021. február 28-ig kell elektronikusan elszámolniuk.
-
Hogyan határozható meg, hogy mi a főtevékenység?
A 485/2020. (XI.11.) kormányrendelet 5. § (3) szerint „tényleges főtevékenységnek e rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak e rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30%-a származott.” Amennyiben további információra van szüksége, egyeztessen könyvelőjével vagy forduljon a NAV-hoz általános tájékoztatásért.
-
Nagyon alacsony támogatási összeget látok az űrlapon, miért?
A rendszer automatikusan számolja a támogatás összegét a beküldött értékekből. Elképzelhető, hogy Ön a szálláshelykezelő szoftverében elírta az összeget. Az is lehetséges, hogy euróban adták meg a foglalás összegét, az NTAK-ba azonban csak forintban lehet értéket beküldeni. A támogatási érték megállapításánál a beküldött értékeket a rendszer forintnak veszi, mivel minden értéket forintban kell az NTAK-ba beküldeni. Bővebb információért, kérjük, vegye fel a kapcsolatot szálláshelykezelő szoftverszolgáltatójával
-
Euróban adtam meg a foglalás értékét, euróban kapom a támogatást is?
Nem. A támogatási értékeket forintban állapítja meg az NTAK és forint lesz a kifizetés pénzneme is. Amennyiben Ön euróban rögzíti a foglalásait, a szálláshelykezelő szoftverének kellene forintra váltani az értéket, és úgy beküldeni az NTAK-ba, mivel az NTAK-ba csak forintban lehet értéket beküldeni. Ha eltérést lát, javasoljuk, egyeztessen PMS szolgáltatójával.
-
Ha a foglalás december 10-e után is tart, arra hogyan jár a támogatás?
Támogatás a foglalás december 10-ig tartó időtartamára, időarányosan jár.
-
1000 forint alatti összeget látok támogatásként, hogyan lehetséges ez?
A rendszer automatikusan számolja a támogatás összegét a beküldött értékekből. Amennyiben Ön euróban rögzíti a foglalásait, a szálláshelykezelő szoftverének kellene forintra váltani az értéket, és úgy beküldeni az NTAK-ba, mivel az NTAK-ba csak forintban lehet értéket beküldeni. Az is lehetséges, hogy a foglalás értékét 0 vagy 1 (vagy valami nem valós) értékkel rögzítették a PMS rendszerükben. Ha eltérést lát, javasoljuk, egyeztessen PMS szolgáltatójával, mivel a támogatási értékeket forintban állapítja meg az NTAK, és forint lesz a kifizetés pénzneme is.
-
Mi van akkor, ha a benyújtási határidőből azért csúszom ki, mert technikai okból nem tudok belépni az Ügyfélkapun keresztül az NTAK-ba (pl. adatváltozás)?
Javasoljuk, hogy amint lehetséges, keressen fel egy kormányablakot és tisztázza az okot, amiért nem tudja az Ügyfélkapuját használni. A támogatás igénylésére 30 nap áll rendelkezésre, és az igénylő kizárólag ügyfélkapus jelszóval tud belépni a felületre.
-
Mi a beszámoló, ennek miket kell tartalmaznia?
Az NTAK felületén, elektronikus nyomtatványon kell elszámolni az elnyert támogatással, legkésőbb 2021. február 28-ig.
-
Csak a szállás vagy egyéb szolgáltatásokra is értelmezhető. Ha egy szálláshely 10 ezer forintért adja a szobát és 20 ezer forintért ad bérbe biciklit ezzel együtt, akkor ezt érvényesítheti?
Az NTAK-ban 2020. november 8-án látható foglalásokra vonatkozik a támogatás. Ez azt jelenti, hogy az MTÜ a foglalások összegének meghatározásakor a bruttó szállásdíj értékét várja a szálláshelykezelő szoftverektől.
-
Ki fogja megkapni a támogatói okiratot? Az, aki a kérelmet előterjesztette ügyfélkapus azonosítással?
Támogatási igény benyújtására kizárólag a szálláshely-szolgáltatást végző magánszemély (természetes személy, adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó) vagy gazdálkodó szervezet (képviselője) jogosult, aki ügyfélkapus jelszavával lép be az NTAK-ba. A támogatási okiratot is ez a személy fogja megkapni az NTAK-ban megadott e-mail címre.
-
Hogyan kell majd elszámolni? Számla csatolásával, önbevallással? Honnan fogadnak el számlát? Ha felújítják a szállást ebből a pénzből a munkások bére ennek számít például? Ha rokon/ismerős segít akkor elég az anyagköltséget számlázni?
Az átmeneti támogatásnak minősülő állami támogatás kizárólag bizonyos működési típusú költségek finanszírozására fordítható, így például különösen személyi jellegű (bér és járulékai), valamint dologi kiadásokra. Elszámolni az NTAK felületén, elektronikus űrlapon kell 2021. február 28-ig. Amennyiben további információra van szüksége, egyeztessen könyvelőjével, vagy általános tájékoztatásért forduljon a NAV-hoz.
-
Ki kell majd jelölni külön a szálláshelyeket a Támogatás menüpontban vagy Szálláshelyek menüpontból érhető el és úgy lehet akkor külön igényelni?
Az űrlap az NTAK felületén a VESZÉLYHELYZETI TÁMOGATÁS menüpont alatt szálláshelyenként lesz elérhető.
-
Mi történik akkor, ha adott szálláshelykezelő szoftverbe a foglalás felvételekor nem lehet összeget felvinni?
Erről egyeztessen PMS-szolgáltatójával.
-
Adószámos magánszemélyként is alkalmazható a főtevékenységre vonatkozó leírás? Náluk hogyan alakul a főtevékenység?
A 485/2020. (XI.11.) kormányrendelet 5. § (3) szerint „tényleges főtevékenységnek e rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak e rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30%-a származott.” Amennyiben további információra van szüksége, egyeztessen könyvelőjével, vagy általános tájékoztatásért forduljon a NAV-hoz.
-
A támogatás igénylésekor mikor jelöljem meg a „fedezetlen állandó költségekhez nyújtott támogatás” jogcímet (7. pont)?
„Fedezetlen állandó költségekhez nyújtott támogatás” nyújtható, ha az alább felsorolt valamennyi feltétel egyszerre fennáll:
- a támogatás igénylőjének a 2020. november 11. és 2020. december 10. közötti időszakban várható árbevétele az előrejelzései, várakozásai alapján legalább 30%-kal elmaradnak 2019 azonos időszakához képest;
- szintén az igénylő előrejelzései, várakozásai alapján magasabb az űrlapon megjelenített támogatás összegénél a 2020. november 11. és 2020. december 10. közötti időszakra felmerült valamennyi költsége azon részének 70%-a (kisvállalkozás esetén: 90%-a), amelyet nem fedez a változó költségekkel csökkentett bevétel vagy egyéb forrásból származó támogatás (pl. biztosítás, egyéb állami forrás).
Tehát:
- az igénylő megállapítja az összes költségét a 2020.XI.11.-2020.XII.10. közötti időszakra;
- az a) pont szerinti összegből levonja a változó költségekkel csökkentett a) pont szerinti időszakra eső árbevételét;
- a b) pont szerinti összegből levonja az egyéb forrásokat, támogatásokat;
ha az a) - c) műveletek alapján megállapításra került fedezetlen költséghányad
da) 70%-a, (nem kisvállalkozásnak minősülő igénylő esetén) vagy
db) 90%-a (kisvállalkozás esetén) - nagyobb, mint az űrlapon megjelenített támogatás összege, akkor a támogatást igénylő fedezetlen költségekhez nyújtott támogatásként veheti igénybe a támogatást.
A fedezetlen állandó költségekhez nyújtott támogatás nem haladhatja meg a 3 millió eurónak megfelelő forintösszeget.
-
Mit jelent a túltámogatás?
A túltámogatásról akkor beszélünk, ha az előrejelzések, várakozások alapján megállapított fedezetlen költséghányad a szálláshely-szolgáltató 2020. évi éves beszámolója alapján utólag alacsonyabbnak bizonyul a fedezetlen állandó költségekhez nyújtott támogatásként nyújtott támogatás összegénél. A támogatói okiratban Ön vállalja a túltámogatás visszafizetését. A túltámogatás összege megállapítható önrevízióval és a támogató által végzett ellenőrzés útján egyaránt.
-
Mikor jelölhetem meg az átmeneti támogatás jogcímet (7. pont)?
Amennyiben a fedezetlen állandó költségekhez nyújtott támogatáshoz előírt feltételek nem állnak fenn, Ön a támogatást átmeneti támogatás jogcímen igényelheti, amennyiben a támogatás a szálláshely-szolgáltató és kapcsolt vállalkozásai számára korábban odaítélt egyéb átmeneti támogatásokkal együtt sem haladja meg a 800 ezer eurónak megfelelő forintösszeget.