Általános információk

szálláshely-szolgáltatóknak

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján, Magyarországon kizárólag olyan szálláshelyen lehet szálláshely-szolgáltatást nyújtani, amely

  • a szálláshely-szolgáltatásra irányuló szándékát a területileg illetékes kereskedelmi hatóságnak bejelentette és a kereskedelmi hatóság nyilvántartásba vette;
  • az NTAK-ba regisztrált, így rendelkezik NTAK regisztrációs számmal;
  • szálláshelykezelő szoftvert használ;
  • teljesíti napi adatszolgáltatási kötelezettségét az NTAK felé;
  • teljesíti adattovábbítási kötelezettségét a VIZA rendszer felé.

 

Az NTAK adatszolgáltatási kötelezettség a szálláshely-szolgáltatói tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig, minden napra vonatkozóan fennáll, függetlenül attól, hogy az adott szálláshely éppen nyitva volt-e vagy sem, fogadott-e vendéget vagy sem. Ezekben az esetekben is be kell küldeni az adatokat, amelyhez számos szoftverben már kialakították az automatikus napi zárási és adatküldési funkciót. Az NTAK számára a szolgáltató a statisztikai adatokat minden esetben térítésmentesen biztosítja.

Az NTAK-ba érkező, deperszonalizált statisztikai adatok alapján a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet látni egy adott szálláshelyről, városról, turisztikai térségről vagy éppen az egész turisztikai szektorról: hány vendég, melyik országból, hány napot töltött el hazai szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vett igénybe és mennyit költött. Az NTAK adatszolgáltatásban a Központi Statisztikai Hivatal 1036 és 1761 számú nyomtatványaiban meghatározott adatkörök képezik a beérkező adatok jelentős részét. Ez egészül ki néhány, az elemzést segítő, modernebb részadatkörrel, mint például az értékesítési csatorna vagy a vendégszegmens. Az NTAK-ban kizárólag turisztikai célú, statisztikai adatgyűjtésről van szó.

Szálláshely regisztrációja

A szálláshely-szolgáltató jogszabály alapján köteles az NTAK-ba regisztrálni.

Az NTAK a szálláshely szolgáltatás rögzítését követően generálja a szálláshely-szolgáltató részére a regisztrált szálláshely nyilvántartása érdekében létrehozott egyedi azonosítót, ez az NTAK regisztrációs szám. Ezt a számot kell feltüntetnie minden online szálláshely-közvetítő portálon a szálláshely típusának megnevezésével együtt.

Az NTAK regisztrációról jelen honlap REGISZTRÁCIÓ menüpontjában talál részletes tájékoztatást.

 

Beküldendő adatok

A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet 7. § (7) és (8) bekezdése rendelkezik az NTAK számára a szálláshelykezelő szoftverekből beküldendő adatok köréről.

„(7) A … a szálláshelykezelő szoftver automatikusan küldi

  1. a tárgynapra vonatkozóan a napi adatszolgáltatás körébe tartozó, a vendégre vonatkozóan személyes adatot nem tartalmazó, statisztikai jellegű adatokat a tárgynapot követő 24 órán belül;
  2. a tárgyhónapot követő hónap 5. napján a havi adatszolgáltatás körébe tartozó, a vendégre vonatkozóan személyes adatot nem tartalmazó, statisztikai jellegű adatokat;
  3. a szálláshelykezelő szoftverben a vendég adatainak rögzítését követően a vendég személyes adatait nem tartalmazó, statisztikai jellegű eseményvezérelt adatokat.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás körébe tartozó adatokat az üzemeltető az elektronikus felületen műszaki és hitelesítési feltételeket tartalmazó tájékoztatóban teszi közzé.

A  235/2019 (X. 15.) Korm. rendelet alapján az adatszolgáltatás körébe tartozó adatokról az alábbiak adnak rövid tájékoztatást, amely nem helyettesíti a szoftvergyártók menüpontban található műszaki és hitelesítési feltételeket tartalmazó tájékoztatóban közzétett részletes, adatszolgáltatásra vonatkozó iránymutatást.

A NTAK-ba a szálláshely kezelő szoftveren (PMS) keresztül történő helyes adatbeküldés a szálláshely-szolgáltató felelőssége. Ezért javasoljuk, hogy a jogszabályoknak megfelelő adatszolgáltatás érdekében a szálláshelyén történő adatrögzítés helyes gyakorlatáról folyamatosan konzultáljon PMS szolgáltatójával.

Az NTAK-ba rendszeresen beküldött adatokat Ön is megtekintheti, ellenőrizheti az NTAK fiókjában, a KIMUTATÁSOK menüpont alatt.

 

Adatbeküldés a napi zárással

Az adott nap lezárásával az NTAK-ba beküldésre kerülnek az adott napon érkeztetett, lakó és utaztatott foglalások, valamint az azokban szereplő vendégek statisztikai adatai. A vendég személyes adatából a szálláshelykezelő szoftver deperszonalizált vendégazonosítót képez, az NTAK-ba az azonosítóhoz tartozó statisztikai adatok érkeznek be. A vendégazonosítóból a vendég személye az NTAK-ban semmilyen módon nem fejthető vissza.

A napi zárással beküldésre kerülő adatok:

  • lezárt nap, beküldés dátuma, szálláshely azonosítója;
  • szobaadatok: összes szoba, kiadható szobák, out-of-order szobák, out-of-service szobák;
  • napi fogyasztási adatok lakóegységenként, kategóriánként lebontva;
  • érkeztetett, lakó vagy utaztatott foglalás(ok) adatai: foglalási szám, ágyak száma, értékesítés csatornája, piaci szegmens, összes terhelés, összes költés fizetési módokra bontva, IFA adatok, érkeztetés/utaztatás dátuma;
  • egy foglalásban lévő vendégek statisztikai adatai: születési év, nem, állampolgárság, lakóhely országa, lakóhely irányítószáma.

 

Eseményvezérelt adatküldés

Eseményvezérelt adatküldésre akkor kerül sor, amikor valamilyen esemény történik az adott szálláshelyen. Az egyes foglaláshoz kapcsolódó események az alábbiak lehetnek:

  • érkeztetés;
  • utaztatás;
  • lakóegység cseréje;
  • előfoglalás beküldése (új vagy módosítás).

Az érkeztetés, utaztatás és lakóegység cseréje esetén kötelezően beküldendő adatok:

  • esemény típusa (érkezés, távozás, lakóegység-csere)
  • esemény időpontja
  • foglalási szám
  • érintett lakóegység(ek)
  • az érintett vendégek statisztikai adatai: születési év, nem, állampolgárság, lakóhely országa, lakóhely irányítószáma

Előfoglalás esetén kötelezően beküldendő adatok:

Az NTAK-hoz való első csatlakozás után a szálláshelykezelő szoftvernek be kell küldenie az NTAK-ba minden, a szoftverben már rögzített, jövőbeli érkezési dátumú foglalást.

Ezt követően a szálláshelykezelő szoftver valós időben beküld minden foglalást, amit rögzítenek, módosítanak vagy lemondanak a szálláshelykezelő szoftverben.

Minden jövőbeni foglalásról kötelezően beküldendő adat:

  • érkezés dátuma;
  • távozás dátuma;
  • foglalás időpontja;
  • lakóegység, ahová a foglalást rögzítették;
  • foglalás teljes bruttó értéke (nem árkódja!);
  • piaci szegmens;
  • állampolgárság;
  • foglalás csatornája;
  • érkező vendégek száma.

Fontos, hogy a jövőbeni foglalásokhoz a pontos foglalási értéket rögzítse, és ezt küldje be a szálláshelykezelő szoftveren keresztül az NTAK-ba. A foglalás bruttó ára helyett az árkód megadása helytelen gyakorlat, még akkor is, ha a szoftver gyártója erre a szoftverben lehetőséget ad. Amennyiben a foglalás bruttó ára mezőben egy, pl. kizárólag számokból álló árkód kerül, és ezt küldi be a szoftver, abban az esetben az NTAK az ebben a mezőben beérkező számsort tekinti a foglalás bruttó árának, hiszen ebben a mezőben ez az elvárt adattartalom.

Egy foglalás ára bármilyen pénznemben rögzíthető, amire a szálláshelykezelő szoftver lehetőséget is nyújt. Fontos azonban, hogy az NTAK-ba kizárólag forintban érkezhetnek az árak, legyen szó akár szállásdíjról vagy  egyéb terhelési tételről. Az árak forintra váltását a szálláshelykezelő szoftvernek kell elvégeznie adatküldés előtt.

 

Nem szálláshely-szolgáltatásból származó bevételi adatok

A nem szálláshely-szolgáltatói tevékenységből származó bevételeket is be kell küldenie a szálláshelykezelő szoftvereknek az NTAK-ba. Ezeket az adatokat a szálláshelyeknek havonta egyszer, legkésőbb a következő hónap 4. napjáig kell beküldeniük.

Ezek a bevételek az alábbi bontásban érkeznek be:

  • vendéglátóhelyi árbevétel (kumulált bruttó érték az adott hónapra, forintban)
  • gyógy- és wellness-szolgáltatásokból származó árbevétel (kumulált bruttó érték az adott hónapra, forintban)
  • egyéb szolgáltatások árbevétele (kumulált bruttó érték az adott hónapra, forintban) és fizetési módok szerint kategorizálva.

Az egyes kötelezően vagy opcionálisan elvárt adatok pontos, tételes felsorolását és meghatározását a szoftvergyártók részére a SZOFTVERGYÁRTÓK menüpontban közzétett „interface dokumentáció” tartalmazza.

 

Szoftverek

Az adatszolgáltatásra kizárólag az NTAK-kal kommunikálni képes szálláshelykezelő szoftverek alkalmasak. Alább található azoknak a szálláshelykezelő szoftvereknek a folyamatosan bővülő listája, amelyek az MTÜ által kiadott, az NTAK/SZÁLLÁS modul adatszolgáltatásra vonatkozó igazolással rendelkeznek. Az adatszolgáltatás megkezdése előtt a szálláshely-szolgáltatónak a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendeletnek megfelelően konfigurálnia kell saját szálláshelykezelő szoftverét. Ebben a folyamatban a választott szálláshelykezelő szoftver gyártója, üzemeltetője tud segítséget  nyújtani.

A szolgáltatónak lehetősége van a szálláshely üzemeltetés ideje alatt szálláshelykezelő szoftvert váltani, amelynek technikai részleteiről bővebben ide kattintva olvashat. 

NTAK/SZÁLLÁS modul adatszolgáltatásra képes szoftverek

Gyártó vagy forgalmazó neve Szoftver neve és verziószáma Honlap
7Hills IT Kft. 7H NTAK Connector 1.0 LINK
Appartman PMS Technologies Kft.  Appartman v1.0.0 LINK
ÁDI 2000 Kft. Kis Portás v1.1 LINK
Árpád Híd Ingatlan Kft. Fig Tree Hotel Management System v7.0 LINK
Bit Soft Hu Kft. BitNTAK_OHOpera5 19.06 LINK
Bit Soft Hu Kft. BitNTAK_OHSuite8 19.06 LINK
Bit Soft Hu Kft. BitNTAK_Protel 19.06 LINK
Bit Soft Hu Kft. BitNTAK_ProtelAir 19.06 LINK
CampSOFT Kft. CampMAN v5 LINK
Com-Passz Kft. Visual Hotel & Restaurant v1.8.0.1 LINK
CTS Informatikai Kft. CTS Szálláshely Nyilvántartó 1.0 LINK
Digithotel Online Foglalás Kft. Digithotel.hu V1.1.1 LINK
EleniSoft Hungary Kft. EleniSoft PMS 1.0.0 LINK
Flexys Számítástechnikai Rendszerház Kft. Flexys NTAK Kommunikációs Modul V1.0 LINK
Front Desk Master Ltd. FDM v1.0.0 LINK
GAP Solutions Kft. RoomSoft v1.0 LINK
Garand Design Kft. Guesty For Hosts’s NTAK v1.0  
GMS Hutter GmbH & Co KG Hotel Felix LINK
GTSG Kft. GTSG Hotel 1.04 LINK
Gubse AG SIHOT V9.0 LINK
GuestGuru Kft. GuestGuru Online Vendégkönyv v2.2 LINK
HC Delta Kft. EOSNTAK_v1.0 LINK
Hospitality and Retail Systems Kft. HRS Enterprise Hospitality Portal 1.6 (OPERA, Opera Cloud, Suite8)  LINK
HostWare Kft. HostWare FRO 7.18 LINK
Hotelsystem Kft. Hotelsystem 3 LINK
Infor Österreich GmbH Infor Starlight W-8.2.2G LINK
Infor Österreich GmbH HMS:3.8.3.1 LINK
Lippert Kft. Immocto Real Estate Management System 4.27 LINK
MAISTRO Informatikai Kft. Maistro Front Office PMS Hotel Maistro: 1.2.80.1 LINK
MediaOrigo International Ltd. Travelium v1 <LINK
Media Rooster Kft. Foglalasirendszer LINK
Minsait Onesait Hospitality LINK
Mister Booking Hotels Mister Booking v11 LINK
NET-FRONT Kft. SmartBooking LINK
Ofimatica TSS S.L. TSSOfiHotel 1.1 LINK
Ofimatica TSS S.L. OfiHotelCloud v0.46 LINK
Previo.hu Kft. Previo-NTAK 8.0 LINK
Procontrol Kft. Proxernet Hotel v1.0 LINK
Profit-X Kft. JPMS for Joomla 1.0 LINK
Rhino Computer Kft. Rhino Szállodai Rendszer RhinoSzalloda: v1.0 LINK
r3server.com Kft. R3SERVER-H 3.0 LINK
thePass Kft. SabeeApp v3.7 LINK
TMRW Kft. TMRW_Flow v1.58.2 LINK
TMRW Alkalmazások Kft. TMRW-NTAK_Clock v1.0.0 LINK
TMRW Applications Ltd. TMRW system LINK
UCS RKeeper Rendszerház Kft. Shelter v1.0.0.5 LINK
Using Kft. >eRecepcios V2.1.2. LINK

 

Ingyenes szoftver

Jogszabály alapján az MTÜ a maximum 8 szobával és 16 férőhellyel rendelkező magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek, panziók és közösségi szálláshelyek, üdülőháztelepek és nyaralóhajók számára ingyenes szálláshelykezelő szoftvert biztosít, amelyen keresztül minden szükséges adminisztrációs teendő és a napi NTAK-adatszolgáltatás is könnyen és gyorsan teljesíthető. A VENDÉGEM szoftver az adott szálláshely NTAK-regisztrációja során, ingyenesen igényelhető az NTAK felületén.

Az alkalmazás az NTAK-regisztrációt követően azonnal használható, ahhoz csupán internet hozzáféréssel és kamerával ellátott okostelefonnal kell rendelkezni. Első alkalommal az a természetes személy tud belépni a VENDÉGEM alkalmazásba ügyfélkapus azonosítójával, aki az adott szálláshelyet az NTAK-ba regisztrálta.

Az alkalmazással kapcsolatban minden tudnivaló megtalálható annak információs oldalán.

 

Az alkalmazás a vendegem.hu oldalon nyitható meg.

Ellenőrzés

A szálláshelyek NTAK-regisztrációját, valamint a rendszeres és megfelelő adatszolgáltatást kereskedelmi hatósági jogkörében eljárva, a szálláshely címe szerint területileg illetékes jegyző ellenőrzi. Az ellenőrzést követően a jegyző értesíti az NTAK üzemeltetőjét az olyan szálláshelyről, amely nem rendelkezik szálláshelykezelő szoftverrel, a hatósági ellenőrzés megállapítása alapján az NTAK-ba nem regisztrált, vagy a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendeletben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségét nem, vagy nem megfelelően teljesíti. A jegyző a szálláshely ellenőrzését akár elektronikus úton − az NTAK-ba belépve −, akár helyszíni szemle keretében elvégezheti. A jegyző jogosult a szálláshely-szolgáltató regisztrált adatainak megtekintésére, illetve ellenőrzésére, valamint a beérkezett vendégéjszaka- és idegenforgalmi adó ellenőrzéséhez szükséges adatok, továbbá az ezen adatokból készített kimutatások lekérdezésére és megtekintésére.

A szálláshelyre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megsértése esetén, a jegyző azonnali hatállyal megtiltja a szálláshely-nyilvántartásban nem szereplő, és az NTAK-ba nem regisztrált szálláshely üzemeltetését, és pénzbírságot szab ki.

Gyakori kérdések

    A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján minden hazai szálláshely-szolgáltató összes szálláshelyét – kizárólag elektronikusan – regisztrálni kell az NTAK-ba.
    Minden szálláshelyet regisztrálni kell az NTAK-ba. Nem a TEÁOR/ÖVTJ kód dönti el, hogy kinek kell regisztrálnia.
    Nem. A regisztráció során megadott adatok mentéséhez legalább egy szálláshely adatainak megadása szükséges.

    Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény alapján valamely tevékenység akkor tekinthető üzletszerűnek, ha azt nyereség- és jövedelemszerzésre irányuló célzattal, rendszeresen, az adóalany saját kockázatára folytatja. Az üzletszerűség tehát akkor teljesül, ha a tevékenységben megjelenik a nyereségre irányultság. Az üzletszerűség szempontjából az sem szükséges, hogy az adott tevékenység tartós vagy rendszeres jellegű legyen, akár egyetlen ügylet is megalapozhatja az üzletszerűség fennállását, ha az adott ügyletet egyébként nyereség, haszonszerzési célból végzi az adott magánszemély, illetve szervezet.

    Az NTAK regisztrációs szám szolgál a szálláshely azonosítására. 2020. október 1-jétől a szálláshely-közvetítői tevékenység útján kínált szolgálatások hirdetéseiben az NTAK regisztrációs számot és a szálláshely típusát is kötelezően fel kell tüntetni. Amennyiben a szálláshely-közvetítők oldalain az NTAK regisztrációs szám beírására az üzemeltető külön mezőt biztosít, arról a közvetítő értesíti a szálláshely-szolgáltatót.

    Regisztráció során szükség lesz az Ügyfélkapu felhasználónevére és jelszavára, a szálláshely-szolgáltató szervezet vagy személy adataira. Szálláshelyre vonatkozóan a következő információkat kell előkészíteni:

    • Szálláshely neve
    • KSH azonosító száma (amennyiben besorolástól függően rendelkezésre áll)
    • Szálláshely önkormányzat által kiadott nyilvántartási száma
    • Cím adatok, ha van helyrajzi szám
    • Az év során tervezett nyitvatartási adatok
    • Szálláshely típusának megfelelő, minősített besorolási adatai (amennyiben rendelkezésre áll)
    • Kapacitás adatok: szobák (lakóegységek), ágyak (férőhelyek), maximális pótágyak, valamint akadálymentesített szobák száma
    • Vendéglátóhely adatok, pl. működési engedély száma (amennyiben működtet vendéglátóhelyet)
    • Amennyiben van medence a területen, akkor a medence adatai
    • Szálláshelykezelő szoftver adatai, amennyiben rendelkezik vele, vagy már megkezdődött a beszerzése.
    Első csatlakozás során az Ön személyes fiókja jön létre. Így kérjük, amennyiben rendelkezik ilyennel, nem a szálláshely-szolgáltatóhoz és nem a szálláshelyhez kapcsolódó, saját e-mail címét adja meg.
    Kérjük, a céges kapcsolattartáshoz használt, közvetlen telefonos elérhetőséget, és e-mail címet adja meg.

    Amennyiben Ön a kiválasztható gazdálkodó szervezet kategóriáktól eltérő szervezeti típusként végzi a szálláshely-szolgáltatási tevékenységet, úgy kérjük először tekintse át a regisztrációval kapcsolatos tudnivalókat a https://info.ntak.hu/regisztracio#szolgaltato-regisztracioja oldalon, vagy vegye fel a kapcsolatot az Ügyfélszolgálattal.

    A felületen nem található közterület nevének adatbázisunkban történő rögzítése érdekében, kérjük szíveskedjen megküldeni részünkre e-mailben az Önkormányzat által kiállított működési engedélyének másolatát, vagy ennek hiányában egy az önkormányzat részéről kiállított igazolást, ahol fel van tüntetve a szálláshelyhez tartozó pontos cím. Kérjük vegye fel a kapcsolatot az Ügyfélszolgálattal.

    A felületen nem található közterület nevének adatbázisunkban történő rögzítése érdekében, kérjük szíveskedjen a turisztika@1818.hu email címre elküldeni az Önkormányzat által kiállított működési engedélyének másolatát, vagy ennek hiányában egy az önkormányzat részéről kiállított igazolást, ahol fel van tüntetve a szálláshelyhez tartozó pontos cím.

    Igen. A szálláshely-szolgáltatási tevékenység csak a nyilvántartásba vételi folyamat lezárásaként kiállított nyilvántartásba vételi igazolás/határozat („működési engedély”) birtokában végezhető, attól a naptól kezdve, amikor a dokumentumot a kereskedelmi hatóság (jegyző) kiállította.
    Szálláshely-szolgáltatást csak az önkormányzati nyilvántartásba vételt követően lehet végezni. Ez a dátum minden esetbe a nyilvántartásba vételi dokumentumban szereplő dátum, amelyik nappal a szolgáltatót a kereskedelmi hatóság (jegyző) nyilvántartásba vette.
    Nyitvatartási idő megadására többféle lehetőség közül választhat. Nem egész éves nyitvatartás esetén az „Év során tervezett nyitvatartás” kérdésnél válassza az „Időszakosan” opciót és az „Új nyitvatartás” gombbal vegye fel a tényleges nyitvatartási időszakot, úgy, hogy a naptár ikonra kattint, és kiválasztja a nyitvatartás kezdő, majd a végső dátumát. Több nyitvatartási időszak is rögzíthető. Amennyiben új nyitvatartási sort vett fel, kérjük ügyeljen arra, hogy az ne maradjon üresen. Ha a szálláshely zárva van, akkor is kötelező az NTAK felé az adatszolgáltatás.
    Amennyiben a nyitvatartási idejében módosulás következik be, azt minden esetben rögzítenie szükséges az NTAK-ban. Az adatszolgáltatás akkor is kötelező, ha a szálláshely zárva tart.
    Amennyiben az önkormányzat engedélyezi a lakás kiadását, akkor az üzemeltetés jellege bérelt ingatlan üzemeltetése lesz.
    Attól függ, hogy ki az üzemeltető. Amennyiben a tulajdonos az üzemeltető, akkor az üzemeltetés jellege saját tulajdon üzemeltetése lesz. Ha nem a tulajdonos az üzemeltető, hanem az a személy, akinek haszonélvezeti joga van az ingatlanon, akkor az üzemeltetés jellege haszonélvezeti jog lesz.
    Azt, amikor az adott ingatlanra haszonélvezeti joggal rendelkező személy üzemelteti az adott szálláshelyet.
    Az üdülési jog üdülő vagy szállás időben megosztott használati joga, azaz tartós szálláshasználati szerződés. Amennyiben a szálláshely rendelkezik üdülési jog tulajdonossal vagy nem üzleti céllal üzemeltetett szálláshely-egységgel, akkor az NTAK felületén szükséges a Szálláshelyen van nem üzleti céllal üzemeltetett szolgáltatás vagy értékesít üdülési jogot jelölni.
    Nem. A férőhely az ágyak és pótágyak összesége, vagyis a szálláshely befogadóképessége. Ágyak alatt ebben az esetben nem a bútordarabok számát értjük, hanem az emberek számát, ahányan hivatalosan alhatnak rajta. Például egy francia ágy 1 bútordarab, de 2 fő alhat rajta, így ebben az esetben az ágyak száma 2.
    Igen, a nyilvántartásba vételi igazolásban/határozatban rögzített szoba/ágy/pótágy számot kell rögzíteni az NTAK-ba is. Az NTAK-ba rögzített adatoknak mindenben meg kell egyezni a nyilvántartásba vételi dokumentum adataival.
    Amennyiben a kempingben nincsenek kiadható lakóegységek, úgy az NTAK-ba a szobaszámnál 0-át kell rögzíteni, és csak a területegységek számát kell megadni.
    Amennyiben a nyilvántartásba vételi dokumentumban nem szerepel pótágy, akkor ne jelölje az űrlapon sem. Az NTAK-ba rögzített adatoknak minden meg kell egyezni a nyilvántartásba vételi dokumentum adataival.
    A regisztrációs szám elérhető az NTAK-ba belépve, a szállás modulban, a SZOLGÁLTATÁSI HELYEK menüponton belül. A szálláshelyet le kell nyitni, és ezt követően az NTAK regisztrációs szám címszó mellett található meg.
    Az adatszolgáltatási azonosító egy technikai azonosító, nem a szálláshely azonosítására, hanem a szoftveres adatküldés azonosítására szolgál.

    Az adatszolgáltatás az Ön szálláshelykezelő szoftvere és az NTAK között automatikusan történik. Önnek a regisztráció és adatszolgáltatás elvégzéséhez arról kell gondoskodnia, hogy a választott szálláshelykezelő szoftver NTAK adattovábbításra képes legyen, valamint a szálláshely regisztrációját el kell végeznie és a tanúsítvány igénylésnek sikeresen meg kell történnie. Az NTAK adatszolgáltatásra képes szoftverek listája megtalálható a https://info.ntak.hu/szallas#szoftverek linkre kattintva.

    A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X.15.) Kormányrendelet 5.§ (1) bekezdése értelmében a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatási tevékenység megkezdését követő legfeljebb 5 napon belül köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ üzemeltetője által e célra működtetett elektronikus felületen a regisztrációt elvégezni. Az NTAK adatszolgáltatásra képes szoftverek listája megtalálható https://info.ntak.hu/szallas#szoftverek linkre kattintva.

    Nem. Az adatszolgáltatás a tanúsítvány feltöltése nélkül nem lehetséges. Kérjük az adatszolgáltatás megkezdése előtt a szálláshely szerkesztési felületén végezze el a tanúsítvány feltöltés és kérelem indítási folyamatokat.
    A tanúsítványok megszerzése előtt a szálláshelykezelő szoftverének fejlesztője nyújthat segítséget vagy készítheti el Önnek a tanúsítvány kérelem fájlokat, amiket az NTAK-ba kell feltölteni, majd ezt követően az NTAK készíti el a tanúsítványokat, amit a szálláshelykezelő szoftverbe kell feltölteni.
    Regisztrációját befejezheti tanúsítvány kérelem feltöltése nélkül is a Mentés gombra kattintva, viszont amennyiben tanúsítvány feltöltése nélkül fejezi be a regisztrációt, még az adatszolgáltatás megkezdése előtt a szálláshely tanúsítványkezelési felületén el kell végeznie a tanúsítvány feltöltés és kérelem indítási folyamatokat.
    A szálláshely adatainál megadott e-mail címen értesítést fog kapni, ha elkészültek.
    A szálláshely tanúsítványkezelési felületébe visszalépve láthatók a feltöltött tanúsítványkérelmek.
    Az NTAK Szállás moduljában, szallas.ntak.hu oldalon, a KIMUTATÁSOK menüponton belül, a NAPI ZÁRÁS ÖSSZESÍTŐ RIPORT és a NAPI ZÁRÁS RÉSZLETEZŐ RIPORT kiválasztásával lehet ellenőrizni.

    A felületen az alábbi színek jelölik a napi zárások eredményességét:

    • Zöld: sikeres napi zárás az adott napon.
    • Piros: sikertelen napi zárás, nem érkezett adat az NTAK-ba. Mivel az adatszolgáltatást naponta kell teljesíteni, így az elmaradt napokat pirossal jelzi a felület.
    • Ha utólag, a hiányzó napokra történik meg a napzárás, az utólag nem fog zöldre változni, hiszen a rendszer észleli, hogy az adott napra nem történt adatszolgáltatás.
    • Szürke: zárva tartott napok, amelyek az NTAK-ban be lettek jelölve. Fontos! A zárva tartott napokon is kell adatot szolgáltatni, a 0-s adatnak is be kell érkeznie az NTAK-ba.

    A szálláshely üzemeltetője felelős a napi adatszolgáltatás maradéktalan elvégzéséért.

    Az adatszolgáltatás folyamatosságát megszakíthatják technikai tényezők is. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az NTAK Napi zárás menüpontjában naptárnézetben láthatja, hogy az NTAK-ba mely napi zárások nem érkeztek be. Ekkor az adott nap piros színnel jelenik meg, a rendben lezárt napok zöld színnel láthatók. Amennyiben pirossal jelölt napokat lát a fenti menüpont naptárnézetében, ellenőrizze, hogy a szálláshely kezelő szoftverben az adott napon teljesült-e a napi zárás. Ha nem akkor zárja le az érintett napot, és a szoftver ezt követően továbbítani fogja az adatokat az NTAK rendszerbe. Amennyiben több lezáratlan napja van, ugyanezt a folyamatot kell végig csinálnia minden esetben.

    Abban az esetben, ha a napi zárást nem tudja megtenni, vagy a napi zárását követő egy nap múlva, továbbra is azt látja az NTAK rendszerben, hogy nem történt adatbeküldés, kérjük, vegye fel a kapcsolatot szálláshely-kezelő szoftver szolgáltatójával, és kérje az egyeztetést a kérdéses napok rendezésére.

    Ebben az esetben a szálláshelykezelő szoftverben kell vezetni az egyes, vendéglátáshoz kapcsolódó tételeket. Így a vendéglátásra vonatkozó adatok a szálláshelykezelő szoftveren keresztül érkeznek be az NTAK-ba összesített adatként a szállásdíj melletti egyéb bevételként. A vendéglátó szoftverbe ezek a tételek nem kerülnek be.

    Ha a szállodának az a működési gyakorlata, hogy ezeket a tételeket is felütik a vendéglátó szoftverbe, akkor természetesen onnan IS be lehet küldeni őket, SZOBAHITEL fizetési móddal. A szálláshelykezelő szoftverből tehát mindenképpen be kell küldeni, az vendéglátó szoftverből pedig beküldhetőek ezek az adatok. A statisztikákban az adat nem duplikálódik, mert lekérdezéskor ez kiküszöbölhető.

    Ebben az esetben a szálláshely szálláshelykezelő szoftveréből beküldi a szállásdíjhoz tartozó étkezések díját és ezzel együtt a másik jogi személy által működtetett vendéglátó üzlet felüti ezeket a tételeket a vendéglátó szoftverébe. Ezt megteheti részletesen, vagy az ételcsomag-italcsomag bontásban, és fizetési módként a SZOBAHITELT adja meg. Ebből tudható, hogy az adott tétel egy bizonyos szálláshelykezelő szoftverben, a szállásdíj bevételekkel együtt is beérkezik. A statisztikákban az adat nem duplikálódik, mert lekérdezéskor ez kiküszöbölhető.
    Ha a vendég a fogyasztását rögtön rendezi, akkor a vendéglátó üzlet az adott fogyasztást rögzíti vendéglátó szoftverébe, és onnan küldi be az NTAK-ba. Ha a vendég szobahitellel rendezi a fogyasztást, akkor az átkerül a szálláshelykezelő szoftverbe is, majd azon keresztül is továbbmegy az NTAK-ba. A statisztikákban az adat nem duplikálódik, mert lekérdezéskor ez kiküszöbölhető.
    Ebben az esetben a vendéglátó üzlet az adott fogyasztást rögzíti a vendéglátó szoftverébe, és onnan küldi be az NTAK-ba azzal a fizetési móddal, ahogyan a vendég fizet (készpénz, bankkártya, SZÉP Kártya), de semmiképpen sem szobahitellel, mivel nem a szálloda által üzemeltetett vendéglátó üzlet adatküldéséről van szó.

    Ebben az esetben a vendéglátó üzlet az adott fogyasztást rögzíti a vendéglátó szoftverébe, és onnan küldi be az NTAK-ba azzal a fizetési móddal, ahogyan a vendég fizet (készpénz, bankkártya, SZÉP Kártya), de semmiképpen sem szobahitellel.

    Igen. Amennyiben a szolgáltató, a jövőben már nem kívánja folytatni az adott szálláshelyhez kapcsolódó szálláshely-szolgáltatási tevékenységet (ebben az esetben szükséges a működési engedély érvénytelenítése) vagy már szálláshellyel sem rendelkezik, abban az esetben a korábban regisztrált szálláshelyet törölnie kell az NTAK rendszerében a szálláshelyek szerkesztése menüpontban.

    A szolgáltatási hely törléséhez kérjük, jelentkezzen be a https://ntak.hu oldalra, majd a fejléc Szolgáltatások és Szolgáltatási helyek feliratú menüpontjára kattintson. Nyissa le a megfelelő Szolgáltató táblázatát, majd kattintson a törölni kívánt szolgáltatási hely neve mellett található ceruza ikonra. Az ezután megjelenő képernyőn láthatja a Szolgáltatási hely törlése gombot, ezzel fogja tudni a törlést véghez vinni.

    Kisfaludy pályázatban érintett szálláshely adataiban bekövetkező változásokat jelezze a Kisfaludy Program ügyfélszolgálatán, az ugyfelszolgalat@kisfaludyprogram.hu e-mail címen. Ha az NTAK-ban egy szálláshelyet törölnek, akkor annak adataihoz a képviselő már nem fér hozzá, a jegyző pedig az éves ellenőrzéskor látni fogja, hogy a szálláshely státusza törölt.

    A foglalás teljes bruttó értéke, az, amit a vendég fizet, vagyis a foglaA foglalás teljes bruttó értéke, az, amit a vendég fizet, vagyis a foglalás teljes ideje alatt kifizetendő szállásdíjat (és egyéb kapcsolódó szolgáltatások díját) jelenti. Ha egy foglaláson belül több lakóegységet foglaltak le, abban az esetben a lakóegységek teljes bruttó árának az összegét kell érteni. Az idegenforgalmi adó (IFA) csak akkor számít bele a foglalás teljes bruttó árába, ha az adott szálláshely településén a területileg illetékes önkormányzat a fizetendő IFA-t a szállásdíj %-os értékében határozta meg.
    A szálláshelyeken az idegenforgalmi adó (IFA) bevallásával kapcsolatos adminisztrációt a szolgáltató kizárólag a szálláshelykezelő szoftverében vezeti. 2023. január 1-jétől a papíralapú vendégkönyv vezetése szűnt meg, a vendégek adatait ettől a dátumtól kezdődően kizárólag elektronikusan, a szálláshelykezelő szoftverben szükséges adminisztrálni. Az idegenforgalmi adó bevallását ez a jogszabálymódosítás nem érinti, azt továbbra is a korábbi módon szükséges benyújtani és megfizetni.
    Személyazonosításra és a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016 évi CLVI törvény 9/H.§-a szerinti kötelezettségek teljesítésére kizárólag érvényes okmány alkalmas!
    Előfordulhatnak olyan esetek, amikor egy EU-s vagy schengeni tagállam állampolgára olyan személyi igazolvánnyal szeretné személyazonosságát igazolni, amely az okmányon feltüntetett adatok szerint lejárt, azonban a tagállam rendeleti úton annak érvényességét bármely ok miatt meghosszabbította, így nemzeti jogszabály változás vagy rendkívüli helyzet (pl. járvány) miatt. Ezek az okmányok azonban nem alkalmasak a fent hivatkozott turisztikai törvény szerinti kötelezettségek teljesítésére.
    Javasoljuk, hogy a szállásadó már foglaláskor hívja fel a vendég figyelmét arra, hogy a hatályos magyar jogszabály alapján kötelező okmányolvasás a lejárt.
    • amennyiben a már használatban lévő szálláshelykezelő szoftverét egy olyan szoftvergyártó biztosítja, amely forgalmaz vendéglátó szoftvert is, akkor választhatják ennek a gyártónak a vendéglátó szoftver modulját is.
    • a vendéglátás adatok beküldésére – meglévő szálláshelykezelő szoftvere mellett – más egyéb, a piacon elérhető, NTAK adatszolgáltatásra alkalmas, vendéglátó szoftvert is használhat, amelyek mindig aktuális listája megtekinthető az https://info.ntak.hu/vendeglatas#szoftverek oldalon;
    • a vendéglátás adatok beküldésére – meglévő szálláshelykezelő szoftvere mellett – használhatja az MTÜ által biztosított ingyenes VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert is.

    Fontos megjegyezni, hogy az NTAK adatszolgáltatás teljesítéshez egyidejűleg akár több vendéglátó szoftver is használható azok közül, amelyik rendelkezik az NTAK igazolással.

    Az NTAK adatszolgáltatók körét a nyilvántartásba vételi engedély határozza meg. Tehát ha egy szállásadó rendelkezik olyan nyilvántartásba vételi engedéllyel, amely alapján vendéglátó üzletet üzemeltet és beletartozik a jogszabályban (2016. évi CLVI. törvény) meghatározott NTAK adatszolgáltatói körbe, akkor a vendéglátás tevékenységéről is adatot kell küldeni az NTAK-ba. Fontos, hogy a vendéglátó üzletek esetében az NTAK adatszolgáltatási kötelezettséget az előző lezárt üzleti év nettó árbevétele határozza meg. Ha egy vendáglátó üzletben a vendéglátás tevékenységből származó előző lezárt üzleti év nettó árbevétele meghaladta a 12 millió forintot, akkor adatszolgáltatásra kötelezett. Amennyiben a szálláshely-szolgáltató nem rendelkezik ilyen nyilvántartásba vételi engedéllyel, úgy nincs további adatszolgáltatási kötelezettsége vendéglátás tevékenységére vonatkozóan.
    A falusi vendégasztal szolgáltatás nem tartozik a vendéglátó üzletek típusai közé, ezért az ilyen szolgáltatást nyújtó szálláshelynek az NTAK vendéglátás moduljába sem regisztrációs sem adatszolgáltatási kötelezettsége nincs.
    Az NTAK szállás modulban a KIMUTATÁSOK menüpont Napi Zárás riportja az adatbeküldés tényéről, az Adatforgalmi riport pedig az adatok minőségéről tájékoztat. A Napi zárás részletező riport azt mutatja, hogy történt-e adatbeküldés egy adott napra (zöld = igen, piros = nem). Tehát a beküldés ténye alapján ad visszajelzést. Az Adatforgalmi riport pedig a beküldött adatok minőségéről (pl.: érvénytelen irányítószám, duplikált vendégazonosító, nagyon magas terhelési tétel) nyújt visszajelzést. Fontos, hogy a két riport két különböző dolgot vizsgál, az egyik a beküldés meglétét, a másik pedig az adatok helyességét ellenőrzi. Így előfordulhat, hogy az Adatforgalmi riport hibásnak jelez egy napot hibás/vélhetően hibás adat miatt és piros színnel jelzi, például, ha rossz az irányítószám, még akkor is, ha a Napi zárás részletező riportban az a nap zöld, mivel az csak a napi zárás beküldésének tényét vizsgálja, ami sikeresen megtörtént az adott szálláshely esetében.

NTAK IRÁNYTŰ

Mi az NTAK IRÁNYTŰ?

 

A szálláshely-szolgáltatók igényeit figyelembe véve, a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések után jelentősen bővült az elérhető statisztikai adatok köre az NTAK felületén. A bevételi és kapacitásadatok mellett a továbbiakban már a vendégforgalmi és a küldőpiaci információk is lekérdezhetőek. Az egyes szolgáltatók eredményeiket össze is vethetik más települések szálláshelyeinek teljesítményével. Az NTAK-ban a szálláshely-szolgáltató a saját profiljába lépve, a KIMUTATÁSOK-ban található NTAK IRÁNYTŰ menüpontban érik el az adatköröket.

Az oldalon csoportosítva gyűjthetők ki a részletes bevételi és kapacitásadatok, valamint új adatkörként kérhetők le a vendégforgalmi, köztük a külföldi vendégekkel kapcsolatos küldőpiaci adatok is. A felület arra is lehetőséget biztosít, hogy az eredményeket más településen vagy más turisztikai térségben működő szálláshelyek teljesítményével is összevessék. Jelentősen bővült az elérhető adatok köre is: a historikus adatokon felül már előfoglalási adatok, valamint külföldi vendégekkel kapcsolatos küldőpiaci adatok is rendelkezésre állnak. A szálláshely adott időszakban elért teljesítménye pedig összehasonlítható más településeken és azok turisztikai térségeiben található szálláshelyek összesített teljesítményével. Az adatok táblázatos formában is letölthetők. Az NTAK adatok megfelelő elemzése segítséget nyújthat az optimális működés kialakításához, ezért javasoljuk az adatok rendszeres kiértékelését, hasznosítását.

Az NTAK IRÁNYTŰ használatához többféle segédanyag is készült.
A felületet részletesen bemutató KISOKOS itt olvasható.
Az adatok hatékony felhasználását támogató HASZNÁLATI ESETEK segédanyag itt található.