2021.07.27.

356 koncert- és rendezvénysorozat kap támogatást

A kormány célja, hogy minél több könnyűzenei eseménnyel támogassa az újraindítást, továbbá segítve ezzel a koronavírus-járvány által leginkább sújtott előadóművészeti és rendezvényszektort. A kormány elfogadta a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát, amely közel 5 milliárd forint támogatást biztosít 356 könnyűzenei rendezvény megvalósítására. Országszerte augusztus és október között a nagyvárosokban 40 nagykoncert, a kisebb településeken 216 fesztiválkoncert, a kisebb falvakban pedig összesen 100 falunap megrendezésére lesz lehetőség.

A zenei rendezvények kiemelt jelentőségűek, nagymértékben hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez. Mindemellett erősítik a kulturális életet és megismertetik az eseményeknek otthont adó településeket, bővítve ezáltal azok turisztikai kínálatát, miközben rengeteg embernek adnak munkát nemcsak a szűken vett turisztikai szektor számára, hanem a kapcsolódó vállalkozásoknak is.

A koncertek mellett szórakoztató programok és gasztronómiai élmények is várják majd a látogatókat az ország különböző rendezvényein. A programterv kidolgozása és a rendezvénysorozat lebonyolítása a Magyar Turisztikai Ügynökség feladata, a támogatás igénybevételéről és módjáról későbbiekben adnak tájékoztatást.

További hírek

3 milliós támogatást igényelhetnek a kistelepülések italüzletei

3 milliós támogatást igényelhetnek a kistelepülések italüzletei

A legkisebb vidéki településeken működő sörözők, bárok, borozók üzletenként 3 millió Ft-os forrásra pályázhatnak, amit fejlesztésre, eszközbeszerzésre és működési költségre, például rezsire és munkabérre is fordíthatnak.

RÉSZLETEK
2025.01.13.

2024 az új rekordéve a hazai turizmusnak ‒ soha ennyi nemzetközi turista nem érkezett és csúcsot döntöttek hazai vendégéjszakák is

A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11%-kal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6%-kal bővültek, több mint 44 milliós számuk szintén új rekordot jelent az előzetes adatok alapján.

RÉSZLETEK
2024.11.06.

Ismét pályázhatnak egymillió forintos támogatásra a vidéki éttermek

Újra megjelentette Magyarország Kormánya a vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelését célzó támogatási programjának egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek szóló felhívását.

RÉSZLETEK