2020.01.24.

A britek adventezni, a görögök karácsonyozni jöttek budapestre 2019-ben

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) 2019-ben kezdte meg működését. A szállodák decemberi adatszolgáltatása alapján már láthatóak az első trendek. Összeállításunk a budapesti szállodák külföldi vendégkörét vizsgálja a decemberi hétvégék és a karácsonyi időszakban.

advent 1
advent 2
advent 3
advent 4

Az NTAK-ba beérkezett szállodai adatok alapján elmondható, hogy 2019 adventi hétvégéin is ¬– mint az év során általában – az Egyesült Királyságból érkezett a legtöbb vendég a budapesti szállodákba. Ugyanakkor némileg eltérő az év többi időszakára jellemző küldőpiaci sorrendhez képest, hogy az adventi időszakban kiemelkedő volt az olasz vendégek aránya a decemberi hétvégéken Budapesten. Sokan érkeztek a fővárosba Izraelből, Németországból, Spanyolországból és az Egyesült Államokból is.

Karácsonyhoz közeledve megfigyelhető némi változás a TOP küldőpiacok sorrendjében: a karácsonyt közvetlenül megelőző hétvégén az USA-ból érkezők száma némileg visszaesett a korábbiakhoz képest, ugyanakkor Anglia és Olaszország után, a harmadik helyre Izrael a negyedik helyre pedig Görögország jött fel a küldőpiaci sorrendben.

Fontos változás, hogy az NTAK indulását megelőzően, korábban csak havi szinten összesített adatokat láttunk a szálláshelyek forgalmáról, a vizsgált időszakhoz képest ezt is csak jóval később. Az NTAK ehhez képest lehetőséget ad rövidebb időszakok, hétvégék, ünnepi periódusok, egyes eseményekhez, fesztiválokhoz, rendezvényekhez kapcsolódó szálláshelyi forgalom vizsgálatára is.

Kimutathatóak olyan érdekességek, mint például az, hogy karácsonykor, valamint az azt megelőző és követő napokban (azaz december 23-27 között) a budapesti szállodákban – minden más időszaktól eltérően – a Görögországból érkező vendégek voltak a legtöbben (közel 10%), őket követték az olaszok (9,4%), az általában első helyen levő angolokat (7,4%) a harmadik helyre szorítva. Szintén érdekesség, hogy több mint 1000 vendégéjszakát töltöttek el az Indiából, Belgiumból és Japánból érkező vendégek is.

Az NTAK-ba beérkezett szállodai adatok alapján elmondható, hogy összességében az adventi hétvégéken és karácsonykor több mint 280.000 vendégéjszakát töltöttek Budapesti szállodákban külföldi vendégek.

karécsony
karécsony summa

További hírek

2024.01.25.

Több mint egymillió plusz vendégéjszakával zárta a magyar turizmus 2023-at

2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek.

RÉSZLETEK
2022.02.09.

Tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek

Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében.

RÉSZLETEK
2023.12.11.

Tovább bővül az NTAK adatszolgáltatók köre

2024. január 1-től hazánk összes, 12 és 100 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátó üzlete és jeggyel látogatható turisztikai attrakciója megkezdi az adatszolgáltatást a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK).

RÉSZLETEK