2019.12.17.

Az Én Vendégszobám alkalmazás a gyakorlatban

A Magyar Turisztikai Ügynökség által rendezett szakmai napon az Én Vendégszobám alkalmazást a gyakorlatban is megismerhették a résztvevők a Bálna Rendezvényközpontban.

Az egyik interaktív workshopon Vaszari Dániel fejlesztő mutatta be az NTAK-ot és az Én Vendégszobám alkalmazást.

Kiemelte, hogy a szálláshelyek központi regisztrációját és adatszolgáltatási kötelezettségét törvény írja elő, akárcsak az adatok feldolgozását és a statisztikai adatok továbbítását a jogosult szervezetek részére.

Az is törvényi előírás, mint mondta, hogy szálláshelykezelő szoftver útján kell megvalósítani az adatközlést, ezek közül az egyik, a kisebb szálláshelyek által ingyenesen választható, az Én Vendégszobám szálláshelykezelő alkalmazás. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az NTAK-tól független rendszer az Én Vendégszobám applikáció, amely azonban alkalmas a statisztikai forgalmi adatok NTAK felé történő továbbítására.

Ezután a teremben ülők láthatták, hallhatták, milyen konkrét lépéseket kell megtenniük a minden szálláshely számára kötelező NTAK-regisztráció során az ügyfélkapu-azonosító és az adószám megadásától kezdve az adatszolgáltatás elindításáig. Aki a helyszínen kívánta elvégezni a regisztrációt, azt egy mobil kormányablak várta az épület előtt álló kisbuszban.

Az info.ntak.hu, illetve az info.azenvendegszobam.hu oldalakon minden szükséges információ megtalálható a kötelező adatszolgáltatásról, illetve a kisebb szálláshelyek számára díjmentesen választható alkalmazás használatáról.

Az azenvendegszobam.hu az NTAK-os regisztrációt követően használható, a szoftvert nem kell telepíteni, bármilyen eszközön, így mobiltelefonon is használható január elsejétől. Az alkalmazás elindulásának időzítése miatt emlékeztetett, hogy a kempingek, üdülőházak, közösségi szálláshelyek, egyéb szálláshelyek és falusi szálláshelyek NTAK regisztrációja december elsejével, digitális adatszolgáltatásuk pedig 2020. január elsejével kezdődik meg.

Ezek után olyan praktikus információkat hallhatunk például, hogy az üzemeltetők milyen szervezeti formák, illetve tevékenységi körök közül kell kiválasszák a rájuk jellemzőt.

Elhangzott, hogy idén július óta elkülönül a magán- és az egyéb szálláshely, utóbbi jellemzője, hogy gazdasági társaság működteti. A 239/2009-es rendelet 2. paragrafusa pedig leírja, hogy melyik szálláshely melyik kategóriába tartozik.

Az időszakosan nyitva tartó egységeknek is használniuk kell szálláshelykezelő szoftvert, de ők a zárva tartás ideje alatt nem kell, hogy adatot szolgáltassanak.

Az is elhangzott, hogy az Én Vendégházam alkalmazást csak a maximum 8 szobás és 16 ágyas szálláshelyek választhatják, és bár pótágyazásra lehetőség van, az egy éjszakára kiadott kapacitás semmiképp nem haladhatja meg a 16-ot.

Az alkalmazásban külön be kell állítani az idegenforgalmi adó mértékét, akár fix összegben, akár százalékosan van meghatározva az adott településen. Forintban kell az árakat feltüntetni.

Értelemszerűen a szálláshelykezelő rendszerbe minden foglalást fel kell vinni, a következő adatokkal: érkezés, távozás dátuma, megrendelő neve, küldő ország, milyen csatornán érkezett a foglalás, a vendég adatai: név, születési idő, IFA-fizetésre kötelezettség, állampolgárság, születési hely, irányítószám, lakóegység, szállásdíj.

A legfontosabb, hogy a rendszer napi zárást készít, amit csak akkor tud megtenni a tárgynap utáni napon éjfélig, ha minden vendéget érkeztetünk a rendszerbe, az esetleg nem megérkezők foglalását pedig töröljük.

Enélkül az adott napot nem tudjuk lezárni, ezért az adatszolgáltatás sem tud megvalósulni. Van automatikus napzárásra is lehetőség. A Riportok menüpontból lekérdezhetjük, összesíthetjük a forgalmi adatokat. Lezárt adathoz később már nem lehet hozzányúlni.

Ha bárkinek kérdése vagy problémája lenne, a honlapokon megtalálható helpdesktől kérhet segítséget – hangzott el.

További hírek

2024.01.25.

Több mint egymillió plusz vendégéjszakával zárta a magyar turizmus 2023-at

2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek.

RÉSZLETEK
2022.02.09.

Tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek

Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében.

RÉSZLETEK
2023.12.11.

Tovább bővül az NTAK adatszolgáltatók köre

2024. január 1-től hazánk összes, 12 és 100 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátó üzlete és jeggyel látogatható turisztikai attrakciója megkezdi az adatszolgáltatást a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK).

RÉSZLETEK