2023.06.27.

Elfogadta a kormány az MTÜ javaslatát – megjelent az NTAK adatszolgáltatást módosító rendelet

Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevételt meg nem haladó szolgáltatók pedig mentesülnek a kötelezettség alól.

2023. július 1-jétől az NTAK-ba kizárólag azok a törvényben jelzett vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői kötelesek a forgalmi statisztikai adatok továbbítására, amelyek vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. Fontos, hogy az árbevétel megállapításakor az azonos szolgáltatóhoz tartozó üzletek bevételeit nem kell egybeszámítani. A kötelezettségnek a turisztikai vállalkozások saját, NTAK adatszolgáltatásra hitelesített vendéglátó vagy jegykezelő szoftverükön keresztül tehetnek eleget.

„Ezek a vállalkozások többségükben ma is használnak az értékesítéshez vendéglátó vagy jegykezelő szoftvereket. Számukra tehát a július 1-jén induló kötelező adatszolgáltatás nem jelent változást a napi üzletmenetben. Az NTAK adatszolgáltatási folyamat automatikusan zajlik, így a szolgáltatók számára nem okoz többletmunkát. A halasztásnak köszönhetően több tízezer turisztikai vállalkozás számára további fél év áll rendelkezésre a megfelelő felkészülésre. A szakaszos bevezetés korábban a szálláshelyek esetében is eredményesnek bizonyult” – emelte ki Suhajda-Molnár Anikó az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese.

A rendelet értelmében a 12 millió forintot elérő, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.

Azoknak a vendéglátó üzleteknek és turisztikai attrakcióknak, amelyeknek vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó nettó árbevételük 2022-ben nem érte el a 12 millió forintot, nem kell adatot szolgáltatniuk az NTAK-ba a rendelet szerint.

Nem módosulnak viszont az NTAK regisztrációra vonatkozó szabályok, így továbbra is minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára kötelező a regisztráció. Az MTÜ adatai szerint idáig már több mint 25 000 adatszolgáltató regisztrált az NTAK-ba.

Az MTÜ számos eszközzel segíti a szolgáltatókat a tájékozódásban. Fordulhatnak telefonon és e-mailen keresztül is az éjjel-nappali ügyfélszolgálathoz a hét bármely napján, vagy személyes tanácsadásért a helyileg illetékes Tourinform irodák munkatársaihoz. A regisztrációval és az adatszolgáltatással kapcsolatosan az érintettek minden információt megtalálhatnak az info.ntak.hu oldalon.

 

További információ:

A Magyar Turisztikai Ügynökség

A turizmus Magyarország stratégiai fontosságú ágazata. 2022-ben mintegy 100 ezer vállalkozás működött ezen a területen, amelyekben több mint 400 ezer munkavállaló dolgozott. Tavaly 14 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, az ágazat a GDP mintegy 12 százalékát állította elő. A turizmus versenyképességének erősítése érdekében jött létre 2016-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a turisztikai ágazat kormányzati szervezete. Feladata a turizmusfejlesztés irányítása, stratégiájának meghatározása, a hazai és a küldőországokban folyó szakmai munka koordinációja, az országmárka fejlesztése, belföldi és nemzetközi kommunikációs és értékesítési kampányok lebonyolítása. Az MTÜ a hazai szakmai szervezetekkel együttműködve végzi feladatát, növeli Magyarország turisztikai versenyképességét, és aktívan hozzájárul ahhoz, hogy országunk még vonzóbbá, élményekben gazdagabbá váljon mind a külföldi, mind a belföldi utazók számára. Stratégiai cél, hogy hazánk Közép-Európa vezető turisztikai desztinációjává váljon, valamint, hogy az ágazat GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása 2030-ra 16 százalékra növekedjen.

További információ: igyutazunk.hu

További hírek

2024.01.25.

Több mint egymillió plusz vendégéjszakával zárta a magyar turizmus 2023-at

2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek.

RÉSZLETEK
2022.02.09.

Tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek

Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében.

RÉSZLETEK
2023.12.11.

Tovább bővül az NTAK adatszolgáltatók köre

2024. január 1-től hazánk összes, 12 és 100 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátó üzlete és jeggyel látogatható turisztikai attrakciója megkezdi az adatszolgáltatást a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK).

RÉSZLETEK