2020.12.31.

Meghosszabbított adókedvezmények a turisztikai ágazatnak

A Kormány döntése értelmében január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük. Az intézkedések meghosszabbításával a cél továbbra is a szektor terheinek könnyítése a járványhelyzet idején.

Magyarország Kormánya a koronavírus-járvány második hulláma alatt is támogatja a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazatot. A legfontosabb cél a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások életben tartása és a munkahelyek megmentése abban az időszakban is, amikor a szálláshelyek és éttermek vendégeket nem fogadhatnak. Az elmúlt hetekben bejelentett könnyítések is ezt, illetve a hosszútávú versenyképességet, a 400 ezer ember megélhetését és a GDP 13,5%-át adó stratégiai ágazat segítését szolgálja.

A Magyar Közlöny 294. számában megjelent 696/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet két, ágazati szereplőket érintő döntést is tartalmaz. Január 1-jétől a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra sem kell a szolgáltatóknak a turizmusfejlesztési hozzájárulást bevallaniuk és fizetniük. A kormány döntése szerint idegenforgalmi adót sem kell fizetni ebben a rendkívüli időszakban, ám a megállapított, de be nem szedett adót – kivéve, ha annak összege nulla – a vállalkozásoknak be kell vallaniuk az adóhatósághoz.

A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektor nagy szerephez jut majd. Ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a vállalkozások helyzetének könnyítése. A Magyar Kormány turizmust érintő támogatása összességében meghaladja a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót, ez európai szinten is kiemelkedőnek számít.

További hírek

2024.01.25.

Több mint egymillió plusz vendégéjszakával zárta a magyar turizmus 2023-at

2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek.

RÉSZLETEK
2022.02.09.

Tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek

Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében.

RÉSZLETEK
2023.12.11.

Tovább bővül az NTAK adatszolgáltatók köre

2024. január 1-től hazánk összes, 12 és 100 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátó üzlete és jeggyel látogatható turisztikai attrakciója megkezdi az adatszolgáltatást a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK).

RÉSZLETEK