2021.07.01.

Megjelent a rendelet az 5,5 millió beoltott után életbe lépő könnyítésekről

Megjelent a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet, amely szerint 5,5 millió beoltott után a következő enyhítések lépnek életbe.

1. A kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (közterületeken már most sem kell maszk), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.

2. Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.

3. Megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály).

4. Családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.

5. Sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények esetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy  védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

6. Az egyetemek és a főiskolák visszaállítják a jelenléti oktatást.

További hírek

2023.05.24.

Az NTAK adatszolgáltatás szakaszos bevezetését javasolja a Magyar Turisztikai Ügynökség

A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a Kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A javaslat szerint 2023. július 1-től az évi 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vállalkozások számára lépne életbe a kötelezettség, az ennél alacsonyabb árbevételű szolgáltatók adatszolgáltatásának kezdete pedig későbbi időpontra módosulna, hosszabb felkészülési időt biztosítva így számukra.

RÉSZLETEK
2023.05.16

Csak 8 egyszerű lépés a letöltéstől a napi zárásig – Felejtse el a kockás füzetet, élvezze a digitális üzletvitel előnyeit a VENDÉGEM Vendéglátás szoftverrel!

A Magyar Turisztikai Ügynökség minden, az NTAK-ba regisztrált vendéglátó üzlet számára ingyenesen biztosítja a VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert, mely nagy lendületet adhat a digitális átállásban.

RÉSZLETEK
2023.05.15.

Korábban nem használt az értékesítéshez szoftvert? Ismerje meg az ingyenes VENDÉGEM Vendéglátást

Kockás füzetet használt eddig? Vagy mindig más rendszerben, módon és felületen tartotta számon a rendeléseket? Hallott már az NTAK bővítésről, de nem tudja milyen szoftvert válasszon az adatszolgáltatáshoz?  Legyen az MTÜ VENDÉGE a szoftverre!

RÉSZLETEK