2022.06.21.

MTÜ‒KSH együttműködés: megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz.

A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési megállapodást a napokban írta alá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke és Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

2020. év eleje óta az NTAK-ba − Európában is egyedülálló módon − az összes hazai szálláshely-szolgáltató szálláshelykezelő szoftverén keresztül szolgáltat valós idejű forgalmi, statisztikai adatokat. A most aláírt megállapodás keretében az MTÜ egy biztonságos adattovábbítási csatornán keresztül juttatja el a minden szálláshelytípus által beküldött adatokat a KSH-nak, amely így a jövőben az NTAK információi alapján állítja elő a hivatalos statisztikai adatokat. Az NTAK információi a turizmusstatisztika mellett a szolgáltatás-külkereskedelem és a GDP-számítások forrásává is válnak.

A megállapodás aláírását három hónapos tesztidőszak követi, ezután a KSH kivezeti az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében idáig általa üzemeltetett elektronikus adatgyűjtő rendszert. Ezzel nem csak a szálláshely-szolgáltatók, de az önkormányzatok turisztikai adatszolgáltatási kötelezettsége is megszűnik a KSH felé.

„A KSH elkötelezett a megbízható, magas minőségű adatok publikálása mellett, ugyanakkor célja, hogy a statisztikai információk előállításához minél kisebb mértékben terhelje az adatszolgáltatókat. Az együttműködés eredményeként a KSH nemcsak képes lesz a szálláshelyi statisztikára vonatkozó eddigi adatközléseit, illetve adatszolgáltatásait teljesíteni, hanem mindezt rövidebb feldolgozási idő alatt, bővebb adattartalommal, alacsonyabb adatszolgáltatói teher mellett és várhatóan a korábbinál is jobb minőségben teheti meg. Ezzel együtt 274-re nőtt azon adminisztratív adatforrások száma, amelyek hozzájárulnak a hivatalos statisztikai adatok előállításához” – tette hozzá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke az aláírást követően.

Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta: „A megállapodás aláírásával a turisztikai szektor digitalizálásának újabb fontos állomásához értünk. Ezután elegendő lesz kizárólag a szálláshelykezelő szoftverek pontos vezetése, és az adatok megfelelő rögzítése, így más módon, más szervnek, más adatokat nem kell a jövőben továbbítani. A szálláshelyek adminisztrációs terhei tovább csökkennek. A kizárólag az NTAK-adataiból készített, a teljes szálláshely-szolgáltatói szektorra vonatkozó, egységes KSH-publikációk mind a szakma, mind a sajtó számára segítik majd a könnyebb eligazodást az adatok között. A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy az NTAK a KSH által előállított adatokon keresztül az európai statisztikák szempontjából is kiemelten fontos adatforrássá válik.”

 

NTAK-adatokból készített elemzést a KSH először 2022 augusztusában publikál.

További hírek

2026.03.18

Március végétől igényelhető az 5+5 millió forintos hitel- és támogatási konstrukció az éttermek számára

Március végétől igényelhető az 5+5 millió forintos hitel- és támogatási konstrukció az éttermek számára

RÉSZLETEK
2026.03.18

Tavasz a Tányéron – Gasztronómiai Napok 2026.

Szeretné, ha vendéglátóhelye ingyenes országos megjelenést kapna egy kampányban, amely a tavasz alapanyagait és a fenntartható gasztronómiát emeli ki belföldi és nemzetközi utazók részére? Megmutatná vendégeinek fenntartható konyháját egy tematikus vacsorával, workshopon vagy közösségi élményen keresztül?

RÉSZLETEK
2026.02.02

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Budapest, 2026. február 2. ‒ Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a hazai vendéglátó üzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadvány Magyarország Kormánya által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként került kidolgozásra.

RÉSZLETEK