2023.11.10

Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken

Az őszi szünetben közel félmillió vendég indult útnak Magyarországon. A látogatók nagyobb része külföldről érkezett, míg a vendégek 45%-át a belföldi vendégek adták. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint kétszer annyi 18 éven aluli utazott idén az őszi szünetben, mint az azt megelőző héten. Közülük a legtöbben Budapest után a Balaton térségében kapcsolódtak ki, míg a 65 év felettiek korosztályából Budapest után Bük-Sárvár térségébe látogattak a leginkább. Többségében férfiak foglaltak szállást és minden harmadik foglalás 3, vagy több éjszakára szólt.

Erős utazási kedvet hozott a tanítási szünet, országszerte 1 millió 48 ezer vendégéjszakát rögzítettek a szálláshelyeken. Az október 27. és november 5. közötti időszak nyertesei a vidéki szálláshelyek voltak, a vendégek háromnegyede a fővároson túli desztinációkba utazott. A legtöbben Budapestről, Pest vármegyéből és Győr-Moson-Sopron vármegyéből indultak a hazai tájak felfedezésére, de Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar vármegyéből is számos vendég választott vidéki úti célt. A vendégek harmada Budapest felé vette az irányt ezekben a napokban. Budapest továbbra is népszerű a külföldiek körében, a vendégéjszakák 84%-át nemzetközi foglalások adták. Külföldről brit, olasz és német volt a legtöbb látogató, de sokan jöttek az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztriából is.

Az adatok alapján megmutatkozott a szünidő hatása: kétszer annyi 18 éven aluli pihent valamelyik hazai szálláshelyen, mint az őszi szünet előtti héten. A szünidő első szombatja, október 28-a volt a legnépszerűbb, aznap a vendégéjszaka-forgalom meghaladta a 140 ezret. A belföldi és a külföldi vendégek körében is a szállodák voltak népszerűek, a foglalások közel 60%-át hotelekben rögzítették: minden másodikat 4 csillagos szállodákban, minden harmadikat 3 csillagosban és minden negyediket magán-és egyéb szálláshelyeken töltötték.

Az adatok szerint a vendégek nagyobb részét a férfiak adták. A legtöbb férfi Győr-Pannonhalma és Budapest környékének térségben szállt meg, míg a nők aránya a Sopron-Fertő térségében volt magasabb az átlagosnál.

Tízből 8 utazó másodmagával, vagy csoportosan indult útnak. Harmaduk két éjszakát töltött a szálláshelyeken, harmaduk pedig három vagy több estére foglalt. Mind a párosan utazók, mind a 4 vagy több fővel utazók legkedveltebb desztinációi a főváros, a Balaton, a Mátra – Bükk és Budapest térsége voltak. A legtöbb egynapos kiránduló október 30-án indult útnak, ők elsősorban Budapest környékét, a fővárost és a Balatont keresték fel, de sokan voltak Tokaj és Nyíregyháza, valamint Debrecen térségében is. Az egynapos utazók a főváros mellett Debrecen és Budakeszi attrakcióit keresték fel, de sokan választották Gödöllőt és Székesfehérvárt is kikapcsolódásuk helyszínéül.

 

További információ:

A Magyar Turisztikai Ügynökség

A turizmus Magyarország stratégiai fontosságú ágazata. 2022-ben mintegy 100 ezer vállalkozás működött ezen a területen, amelyekben több mint 400 ezer munkavállaló dolgozott. Tavaly 14 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, az ágazat a GDP mintegy 12 százalékát állította elő. A turizmus versenyképességének erősítése érdekében jött létre 2016-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség, a turisztikai ágazat kormányzati szervezete. Feladata a turizmusfejlesztés irányítása, stratégiájának meghatározása, a hazai és a küldőországokban folyó szakmai munka koordinációja, az országmárka fejlesztése, belföldi és nemzetközi kommunikációs és értékesítési kampányok lebonyolítása. Az MTÜ a hazai szakmai szervezetekkel együttműködve végzi feladatát, növeli Magyarország turisztikai versenyképességét, és aktívan hozzájárul ahhoz, hogy országunk még vonzóbbá, élményekben gazdagabbá váljon mind a külföldi, mind a belföldi utazók számára. Stratégiai cél, hogy hazánk Közép-Európa vezető turisztikai desztinációjává váljon, valamint, hogy az ágazat GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása 2030-ra 16 százalékra növekedjen.

További információk és térségi trendriportok: igyutazunk.hu

További hírek

2024.09.09

Egymilliárd forint értékű támogatást hívhatnak le a vidéki kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek

Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen közel egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra.

RÉSZLETEK
2024.08.05.

Eszközbeszerzésre, fejlesztésre igényelhetnek támogatást a hazai zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek

Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely.

RÉSZLETEK
2024. 07. 02.

800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

RÉSZLETEK