ntak logo

Az MTÜ tájékoztató kisfilmekkel is segíti a szálláshelyek NTAK csatlakozását

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ a magyar turizmus legjelentősebb és legátfogóbb informatikai fejlesztése.

Ahogy az Európai Unióban és a világ legtöbb országában, úgy Magyarországon is bejelentési kötelezettségük van a szálláshelyeknek. Adatszolgáltatás és rögzítés eddig is működött, a legtöbb kereskedelmi szálláshelyen már fut valamilyen szálláshelykezelő szoftver. Azonban a nem egységes, sokszor papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat már nem felel meg a kor kihívásainak. Az új rendszer bevezetésével minden szálláshelynek digitálisan, szálláshelykezelő szoftver használatával kell teljesítenie a vendégek bejelentkezésénél előírt adatrögzítési kötelezettségét. A cél, hogy naprakészen lássuk az országban található összes szálláshely forgalmi, statisztikai adatát: azaz hányan mely országból érkeznek, mennyi időt töltenek hazánkban, milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe, a vendégek hány évesek és milyen neműek, annak érdekében, hogy a turisztikai marketinget és a fejlesztéseket hatékonyabbá tudjuk tenni. A turizmus digitalizációja elengedhetetlen az ágazat versenyképességének növelése érdekében

Az NTAK fokozatosan kerül bevezetésre. A már működő szálláshelyeknek egy-egy hónap áll rendelkezésre a regisztrációra, ezt követően elsőként, júliustól a szállodák, majd októbertől a panziók, 2020. januárjától pedig – az egyéb szálláshelyek, falusi szálláshelyek, kempingek, közösségi szálláshelyek, magánszálláshelyek, üdülőháztelepek, tehát – a teljes hazai szálláshelyszolgáltatási szektor adatszolgáltatásának digitalizációja megvalósul.

A szálláshelyek vendégnyilvántartó szoftvere egy interface segítségével kumulált adatokat küld az NTAK-ba. Az NTAK semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem tárol vagy kezel, kizárólag statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális tárolására alkalmas. A piacon elérhető, NTAK kompatibilis szálláshelykezelő szoftverek listája itt elérhető: https://info.ntak.hu/szoftverek/

A kisebb – maximum 8 szoba és 16 férőhelyes – szálláshelyek segítése érdekében az MTÜ ingyenes vendégnyilvántartó, Az Én Vendégszobám elnevezésű alkalmazást biztosít, amelyet az érintettek a regisztráció során tudnak megigényelni. Kemping esetében lakóegységként a területi egységet, férőhelyek esetén csak az állandó férőhelyeket kell figyelembe venni, a pótágyakat nem. A feltételek mindig csak egy adott szálláshelyre vonatkoznak. Több szálláshelyet üzemeltetők esetében több alkalmazás-regisztráció is lehetséges, minden olyan szálláshelynél, amely megfelel a fenti alkalmassági feltételeknek.

A MTÜ az NTAK információs honlap, az ügyfélszolgálat és az országos roadshow mellett most tájékoztató kisfilmekkel is segíti a szálláshelyeket az új, digitális adatszolgáltatási rendszerhez való csatlakozásban.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot bemutató kisfilm:
https://info.ntak.hu/

Az Én Vendégszobám alkalmazást bemutató kisfilm:
https://info.azenvendegszobam.hu/

Hírek

Júliusi adatok az NTAK-ból: rekordot döntöttünk
2020 júliusában kiemelkedő eredményt ért el a hazai turisztikai ágazat. Bár márciusban úgy tűnt, hogy a világjárvány elmossa az idei szezont, a belföldi promóciók meghozták eredményüket, a magyarok itthon maradtak és hazai szálláshelyeket kerestek fel.
Júniusi adatok: folyamatosan erősödik a szezon
A gyors és összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően májusban elindult a belföldi turisztikai szezon, amely júniusban további erősödést mutatott.
Magánszálláshelye van? Ismerje meg az ingyenes szoftver használatát!
A Magyar Turisztikai Ügynökség az Én Vendégszobám Alkalmazást választó szálláshely-szolgáltatóknak június 15–23. között online oktatást szervez, amelynek keretében lehetőség nyílik az ismeretek bővítésére, elmélyítésére.