ntak logo

Digitális kihívások és megoldások a Bálnában

Közel 650-en jöttek el – 80 százalékuk szobakiadó – hétfőn a Bálna Rendezvényközpontba, hogy megismerjék az Én Vendégszobám alkalmazást a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által szervezett szakmai napon.

A résztvevőket Könnyid László, az MTÜ turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese köszöntötte, aki beveztőjében elmondta, idén közel 70 helyszínen folyt és folyik a szálláshelyszolgáltatók edukálása a július elsején indult Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) működéséről, illetve a 8 szoba, 16 férőhellyel rendelkező szolgáltatók számára központilag ingyenesen biztosított az Én Vendégszobám alkalmazás használatáról.

Míg a szállodákban már működik a központi adatszolgáltatás rendszere, a magán- és az egyéb szálláshelyeknek december 1. és 31. között kell regisztrálniuk azért, hogy január elsejétől ők is adatot tudjanak szolgáltatni.

Könnyid László kiemelte, hogy az NTAK bevezetésével minden szálláshelynek digitálisan, szálláshelykezelő szoftver segítségével kell rögzítenie a vendégek adatait. A kisebb szálláshelyek segítése érdekében az MTÜ ingyenes vendégnyilvántartó alkalmazást biztosít, amelyet az érintettek a regisztráció során tudnak megigényelni. Az Én Vendégszobám alkalmazás használata nem kötelező, csak egy lehetőség a kisebb szálláshelyek esetében, mivel a piacon megtalálható számos más szoftver is, amelyek bizonyos szolgáltatók számára optimálisabb megoldást jelenthetnek. A Bálnában egy külön teremben az érdeklődők személyesen is találkozhattak a piacon minden szálláshelytípus számára is alkalmas PMS szoftver szolgáltatók képviselőivel, illetve további olyan cégekkel, akik támogatják a szálláshely-szolgáltatók piaci jelenlétét

Szabó Áron, az MTÜ szálláshelyekért- és vendéglátásért felelő igazgatója hozzátette, hogy a rendezvény a Digitalizáció a turizmusban című roadshow része. A programsorozatnak nemcsak az a célja, hogy az NTAK-ot és a szálláshelykezelő szoftvereket bemutassa, hanem hogy más digitális megoldásokat is megismertessen.

Garázscégből 7 millió lakás kiadója

A bemutatkozó szolgáltatók közül az első az Airbnb volt, amely pont a válság évében indult és kis szolgáltatók számára kínált digitális megoldást. A cég regionális képviselője, Vladimir Beroun vázolta fel a 2008-ban San Franciscóból indult garázscég fejlődését. Kiemelte, hogy azokat célozta meg az Airbnb, akik egy kis extra pénzért ki akarták adni a lakásukat vagy az egyik szobájukat a válság éveiben, másrészt meg azokat, akiknek nem volt pénzük messzire utazni és drága szállodában megszállni.

A foglalási oldal fejlődése példátlan, ma már világszerte több mint 7 millió ingatlan érhető el rajta 191 ország 100 ezer városában. Naponta 2 millió éjszakát foglalnak le az oldalon.

Érdekes adatok hangzottak el ezután a magyarországi Airbnb-forgalomról. Tavaly 1,3 millió turistaérkezést generált az oldal, az átlagos tartózkodási idő 3,5 éjszaka volt, ami hosszabb, mint a magyar átlag. Beroun szerint ez azt jelzi, hogy a vendég spórol a szálláson, de tovább marad, és aztán ezt az összeget máshol elkölti az országban. Az Airbnb-s vendégek 66%-a családdal utazik, 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy nem jött volna, ha nem talált volna rövid távra kiadó lakást, 81%-uk szeretne turistaként úgy élni, mint a helyiek.

Az Airbnb-s küldőpiacok sorrendben Magyarországon: Nagy-Britannia, Németország, USA, belföld (!), Franciaország, ráadásul a belföldi forgalom nő a leggyorsabban.

Magyarországon a főbb üdülőterületeket leszámítva jócskán vannak még fehér foltok, miközben Csehországban és Szlovákiában mindenfelé jóval több kiadó lakás akad.

Az évek során a szobakiadók mellett a foglalási oldalon megjelentek a butikhotelek, kastélyok, nyaralók és üdülők is. Ma már csak az az elvárás, hogy az adott szálláshely független, helyi, különleges, egyedi és minőségi legyen. Tavaly indult az Airbnb plus nevű új szolgáltatás, amely az üzleti utazókat és az igényes családokat célozza meg kivételes szálláshelyekkel.

További újdonság a World of Trips program, amelyen keresztül 30 ezer élményprogram foglalható 1000 városban a kultúra, a történelem, a természetjárás vagy a gasztronómia terén.

Az Airbnb végső célja, hogy komplett utazási élményt adjon az út megtervezésétől a repülőjegy és szállás lefoglalásától a programokig. Különböző turisztikai hivatalokkal is együttműködnek, például távolabbi régiók promotálása érdekében.

Az okostelefon uralma

Digitális lehetőségek és kihívások a kkv-k előtt címmel tartott előadást Balog Gábor, a Google Digital Workshop oktatója.

A szakember néhány sokkoló adattal illusztrálta, hogy a digitalizáció és a mobilhasználat mennyire megváltoztatta az emberek életét. Felmérések szerint az Y generáció tagjai napi 150 interakciót végeznek az okostelefonjukon, de még az 1982 előtt születtek is – ebben benne vannak a legidősebbek is – átlagosan naponta 30-szor nyúlnak a telefonjukhoz.

Egy Y generációs napi 5 órát internetezik és ezt 40%-ban mobilon teszi, a tranzakcióinak 65%-át is mobilon végzi. Vagyis az a szolgáltató, aki nem érhető el mobilon, akinek a weboldala nem mobilbarát, az határozottan versenyhátrányba kerül – szögezte le Balog Gábor.

A szálláshelyeknek arra is fel kell készülniük, hogy a mai kor embere nagyon kíváncsi, óriási elvárásai vannak és rettentő türelmetlen. Az okostelefont használók 64%-ának elvárása, hogy adott időben és helyen azonnal megoldást találjon a problémájára – méghozzá a személyes preferenciáinak megfelelő legjobb megoldást. Árverseny helyett ma már értékkel, azaz minőségi kiszolgálással és élménynyújtással kell megszólítani a vendéget. Figyelmeztető adat, hogy a látogatók több mint felének nincs türelme 3 mp-nél többet várni egy oldal betöltésére, a sebesség tehát elsődleges prioritás. Azok a szolgáltatók lesznek sikeresek, akik ezeket az igényeket ki tudják elégíteni – hangsúlyozta a szakember.

A digitális folyamatokban manapság három kulcsszó van: teszt, mérés, javítás. Mindehhez eszközöket is ajánlott Balog Gábor. A Google Test My Site oldalán például bárki lemérheti saját weboldalának sebességét. Üzemmérettől függetlenül mindenkinek javasolta, hogy regisztráljon a Google My Business (Google Cégem) alkalmazásba, amely segít láthatóvá tenni a vállalkozásunkat: a szálláshely megjelenhet a Google Mapsen a legfontosabb adataival; közvetlen interakcióba kerülhet a vendégeivel, ami segít jobbá tenni a szolgáltatását, ugyanakkor a vendégvélemények kezelése az új érdeklődők számára is támpontot nyújt, hogy mire számíthatnak.

A Google Digital Workshop minden olyan eszközt megpróbál megmutatni, amellyel a vállalkozások növelhetik a vendégforgalmukat – hívta fel a figyelmet az oktató a keresőóriás ingyenes tananyagaira.

Top keresések: legjobb ár, közel a természethez

Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezető igazgatója a turizmus trendjeit és a fogyasztói változásokat ismertetve többek között elmondta, hogy idehaza az utazások foglalásának több mint 50 százaléka digitális csatornákon keresztül történik, ezért is különösen fontos a kisebb szálláshelyek informatikai felzárkózása. A 30 ezer hazai magánszálláshelyből 13 ezer fent van a Szállás.hu-n. Tavaly a cégcsoport forgalma 25%-kal bővült és a foglalások 60 százaléka a kisebb szálláshelyeken realizálódott.

Érdekesség, hogy a két top turisztikai keresés a „legjobb ár” és a „közel a természethez” kifejezésekre történik, a fogyasztók ma az emberközeli, személyes élményeket keresik, ami helyzetbe hozza a vidéki szálláshelyeket.

A foglalási oldal külföldi terjeszkedése kapcsán elmondta, céljuk a közép-európai térség lefedése, és az ott élők „átmozgatása” a határhoz közeli magyar régiókba. A szomszédos országokban lokális brandekkel vannak jelen. A Szállás.hu-val szerződött magyar szálláshelyek a lengyel oldalukon már fent vannak, Csehországban 2020 februárjában, míg Romániában a jövő év harmadik negyedévében lesznek elérhetőek. Míg a lengyelekre az a jellemző, hogy átlagosan 7 napra, autóval és családdal érkeznek, s szeretnek alkudozni az árról, a csehek mentalitása a németekhez áll közelebb, és kifejezetten a minőségi szálláshelyeket keresik – adott hasznos tippeket a szálláshelyeknek.

A fejlesztési céljaik között prioritás a SZÉP-kártya elfogadásának kiterjesztése, lobbiznak azért, hogy az online platformokon is lehessen SZÉP-kártyával fizetni, amire jogilag most nincs lehetőség. Elhangzott, hogy az elmúlt egy évben nagyon jó együttműködést alakítottak ki a Magyar Turisztikai Ügynökséggel az NTAK bevezetése kapcsán. Tervük, hogy a Szállás.hu-ra feltöltött vendégadatok betölthetők legyenek az NTAK-ba, amivel csökkenthető lenne a szálláshelyek adminisztrációja, az ehhez szükséges felület fejlesztését januárban tudják elkezdeni. A feketén működő egységek kiszűrésére támogatják a szálláshely-regisztrációs számok feltüntetését az OTA-kon.

Cél a teljes körű utazási élmény

Ezután egy másik nemzetközi turisztikai nagyágyú, a Booking.com két munkatársa tartott előadást a nemzetközi és hazai piaci trendekről. Bayer Roland felidézte, hogy az 1996-ban indult holland garázscég idén már 29 millió szálláshelyet jelenít meg globálisan, 220 országból, nemcsak szállodát, hanem apartmanokat, lakóhajót, üdülőházakat is lehet foglalni az oldalon.

Kolléganője, Szente Adél elmondta, hogy a cég felmérést készített 43.500 fő megkérdezésével az utazási trendekről. Eszerint elsősorban élményt keres az utazók 60%-a, 31% egyedi és különleges szállásra vágyik, olyat akar foglalni, ami jól mutat a közösségi médiában. Mi a legfontosabb a megkérdezettek szerint a szálláshelyen? A felszereltség, a vendégértékelések, a szobafotók és az ingyen wifi.

Létrehoztak egy mesterséges intelligencia által kezelt minőségi besorolási rendszert, amely 400 jellemző figyelembevételével minősíti a nem besorolt szálláshelyeket 1-5 pöttyel.

A booking.com felmérése szerint a megkérdezettek 53% tervez több rövidebb hétvégi utat, szeretik az automatizációt, pl. a kulcs nélküli bejelentkezési lehetőséget. Felhívta a szállásadók figyelmét a booking.com teljesítményoptimalizáló lehetőségére és az üzleti utazók kiszolgálásában rejlő potenciálra.

Akárcsak az Airbnb, a jövőben a Booking is teljes körű utazási élmény biztosítására törekszik a szállástól a repjegyfoglaláson át az autóbérlésig, múzeumi belépők, éttermekig.

A délutáni program kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a SZÉP-kártyát kibocsátó bankok részvételével, a NAV az online számla rendszerről adott tájékoztatást, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pedig a kkv-k számára elérhető informatikai támogatási lehetőségeket mutatta be.

Hírek

Júliusi adatok az NTAK-ból: rekordot döntöttünk
2020 júliusában kiemelkedő eredményt ért el a hazai turisztikai ágazat. Bár márciusban úgy tűnt, hogy a világjárvány elmossa az idei szezont, a belföldi promóciók meghozták eredményüket, a magyarok itthon maradtak és hazai szálláshelyeket kerestek fel.
Júniusi adatok: folyamatosan erősödik a szezon
A gyors és összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően májusban elindult a belföldi turisztikai szezon, amely júniusban további erősödést mutatott.
Magánszálláshelye van? Ismerje meg az ingyenes szoftver használatát!
A Magyar Turisztikai Ügynökség az Én Vendégszobám Alkalmazást választó szálláshely-szolgáltatóknak június 15–23. között online oktatást szervez, amelynek keretében lehetőség nyílik az ismeretek bővítésére, elmélyítésére.