2024.01.25.

Több mint egymillió plusz vendégéjszakával zárta a magyar turizmus 2023-at

2023-ban nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat is – hangzott el az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek. A Turisztikai Világszervezet napokban kiadott legfrissebb jelentése szerint Magyarországon a globális átlagnál magasabb a visszaépülés üteme, amely támogatja a gazdasági növekedés helyreállítását is. A magyar szálláshely szolgáltatóknál 2022-höz képest 1 millió 300 ezer vendégéjszaka többlet keletkezett, ami azért rendkívüli eredmény, mert a nemzetközi konfliktusok miatt egymillió vendégéjszaka maradt el az adatok szerint. A vendégforgalmi mutatók mellett a szálláshelyek összbevétele is nőtt, és elérte a 860 milliárd forintot, ami 23%-kal magasabb mint 2022-ben. A vendéglátóhelyeken 18%-kal többet, 1 780 milliárd forintot költöttek el tavaly a vendégek. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ...
RÉSZLETEK

További hírek

2022.02.09.

Tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek

Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében.

RÉSZLETEK
2023.12.11.

Tovább bővül az NTAK adatszolgáltatók köre

2024. január 1-től hazánk összes, 12 és 100 millió forint közötti nettó árbevételt elért vendéglátó üzlete és jeggyel látogatható turisztikai attrakciója megkezdi az adatszolgáltatást a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK).

RÉSZLETEK
2023.11.10

Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken

Az őszi szünetben közel félmillió vendég indult útnak Magyarországon. A látogatók nagyobb része külföldről érkezett, míg a vendégek 45%-át a belföldi vendégek adták. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ...

RÉSZLETEK
2023.10.04.

Eredményes nyarat zárt a turizmus

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján több mint 6 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre a három nyári hónapban, ami 1%-kal haladja meg a tavalyi főszezon eredményét, a 2019-es évi adatot pedig 6,3%-kal múlja felül. Külföldről 2022-hez képest közel 15%-kal több, 2,6 millió turista érkezett, még annál is többen, mint a 2019-es főszezonban.

RÉSZLETEK
2023.06.27.

Elfogadta a kormány az MTÜ javaslatát – megjelent az NTAK adatszolgáltatást módosító rendelet

Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.

RÉSZLETEK
2023.06.23.

Tévhitek az NTAK adatszolgáltatásról

  1. tévhit: A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetőinek be kell szkennelni a vendégek igazolványát, így a vendégek személyes adatai is beérkeznek az NTAK-ba. Valóság:...

RÉSZLETEK
2023.05.16

Csak 8 egyszerű lépés a letöltéstől a napi zárásig – Felejtse el a kockás füzetet, élvezze a digitális üzletvitel előnyeit a VENDÉGEM Vendéglátás szoftverrel!

A Magyar Turisztikai Ügynökség minden, az NTAK-ba regisztrált vendéglátó üzlet számára ingyenesen biztosítja a VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert, mely nagy lendületet adhat a digitális átállásban.

RÉSZLETEK
2023.04.28.

Kérdése van? Forduljon hozzánk! Non-stop elérhető ügyfélszolgálattal segítjük a szolgáltatókat

A Magyar Turisztikai Ügynökség több módon is támogatja a vendéglátóhelyek és attrakciók sikeres csatlakozását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba. Többek között  éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálatot biztosít az adatszolgáltatásra kötelezett szálláshelyek, vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók szolgáltatóinak.

RÉSZLETEK
2023.03.09.

NTAK: Már közel 20 000 turisztikai vállalkozás regisztrált

A hazai szálláshelyeket követve, július 1-jétől közel 60 000 vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció kezdi meg forgalmi, statisztikai adatai továbbítását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Közülük eddig közel 20 000-en regisztráltak az NTAK-ba. Annak érdekében, hogy a vállalkozások még a főszezon előtt felkészülhessenek az adatszolgáltatásra, a Magyar Turisztikai Ügynökség önkéntes adatszolgáltatói tesztidőszakot indított.

RÉSZLETEK
2023.01.31.

Az MTÜ megduplázná a hazánkba csábított nemzetközi kongresszusok számát

A jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) látja el a szövetségi konferenciaturizmussal kapcsolatos ágazati irányítói feladatokat. A változás eredményeképp teljeskörűvé válik az MTÜ hivatásturisztikai munkája: ezentúl a már eddig ellátott nemzetközi értekezleteket és jutalomutakat ösztönző tevékenységei mellett erős fókuszt kap a szövetségi kongresszusok piacának erősítése.

RÉSZLETEK
2023.01.30.

Minden várakozást felülmúltak a turizmus 2022. évi eredményei, idén akár a 2019. évi rekord beállítása sem elképzelhetetlen

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől. Magyarország több térsége viszont rekordot döntött, és túl is szárnyalta a 2019-es év vendégforgalmát.

RÉSZLETEK
2022.11.17.

Jelentős kormányzati segítséget kap a turizmus az MTÜ javaslatai alapján

A szektor támogatása érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére a kormány egy átfogó csomag keretében hat olyan intézkedésről is döntött, amely nagymértékben enyhíti a turisztikai vállalkozások terheit, javítja gazdasági helyzetüket és egyúttal segíti napi működésüket is.

RÉSZLETEK
2022.11.09.

Szálláshely-minősítés: regisztráció egy gombnyomással

Jogszabály írja elő minden hazai szálláshely számára a minősíttetést, amelyet a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület (MTMT) végez. A minősítés folyamata a regisztrációval kezdődik, amelyet legkésőbb 2022. év végéig minden szálláshely elvégez. A Magyar Turisztika Ügynökség (MTÜ) ‒ a szálláshely-szolgáltatókat támogatva a minősítés folyamatában ‒ egy olyan kényelmi funkciót alakított ki az NTAK-ban, amelynek segítségével egy gombnyomással, gyorsan és biztonságosan elvégezhető a regisztráció a szallashelyminosites.hu oldalra.

RÉSZLETEK
2022.09.27.

Elindult az NTAK Iránytű

A tervezéshez és működéshez is nélkülözhetetlen adatokat kérhet le minden hazai, közel 45 ezer szálláshely a megújult NTAK-felületen.

RÉSZLETEK
2022.07.27.

Megszűnik a papíralapú vendégkönyv

Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben – a szakma kérésének megfelelően – megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát. A szálláshely-szolgáltatók által régóta várt intézkedéssel tovább csökken bejelentkezéskor az adminisztráció, megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség.

RÉSZLETEK
2022.06.21.

MTÜ‒KSH együttműködés: megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz.

RÉSZLETEK
2022.05.18.

Az NTAK rendelkezik pontos adatokkal a hazai szálláshelyekről

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) naponta, online érkeznek be a magyar szálláshelyek statisztikai adatai. Márciusban az automatikus adatszolgáltatásnak köszönhetően a rendszerben 992 aktív szálloda volt. Az NTAK-ban Európában egyedülálló módon minden hazai szálláshely, így a szállodák adatai is pontosan láthatóak. Az önbevallásos adatszolgáltatáson alapuló elemzéseket váltja fel a szálláshelykezelő szoftverekből automatikusan beküldött, pontos adatokon alapuló NTAK.

RÉSZLETEK
2022.05.11.

Hosszabb felkészülési időt kezdeményezett az MTÜ az NTAK-csatlakozására

Már több ezer turisztikai vállalkozás regisztrált a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba az elmúlt hónapokban. A Magyar Turisztikai Ügynökség a megfelelő felkészülés érdekében az adatszolgáltatás kezdő időpontjának módosítását kezdeményezte. A hosszabb felkészülési idő több tízezer vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció technikai felkészülését és a személyzet képzését is segíti.

RÉSZLETEK
2022.03.09.

Az önkormányzatok nem kérhetnek idegenforgalmi adót az Ukrajnából érkezőktől

Nem kell idegenforgalmi adót fizetniük Magyarországon az Ukrajnából érkező ukrán és más országok állampolgárainak. A rendeletmódosításra azért volt szükség, mert ha a háború elől menekülők átmenetileg valamilyen regisztrált szálláshelyen találnak szállást, akkor az eddigi jogszabály alapján idegenforgalmi adót kellene fizetniük, még akkor is, ha a szálláshely ingyen fogadja őket.

RÉSZLETEK
2022.01.04.

Ma már pontosan tudjuk, hogy nyaral a külföldi turista Magyarországon

Teljessé válik a nyárra a turizmus digitalizációja a vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók online adatszolgáltatásba való bekapcsolásával. A gyors döntéseket segítő valós idejű információk a vendégforgalom...

RÉSZLETEK
2021.12.13.

Indul a téli kampány, az MTÜ turisztikai szolgáltatók jelentkezését várja

A Magyar Turisztikai Ügynökség országos forgalomélénkítő kampányt indít 2022. január 10. és február 28. között, amelyben a téli feltöltődési lehetőségeket népszerűsíti belföldön. A kampányhoz turisztikai szolgáltatók, szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók csatlakozását várja, a részvétel ingyenes, a regisztráció elkezdődött.

RÉSZLETEK
2021.10.14.

Közös nyilatkozat a jövő adatvezérelt turizmusáért

Novembertől a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók is csatlakoznak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK), ezáltal Magyarország legátfogóbb, valós idejű big data állománya segíti a magyar turizmus fejlődését. A célokat a Magyar Turisztikai Ügynökség és a szakma meghatározó képviselői közös nyilatkozat aláírásával erősítették meg.

RÉSZLETEK
2021.08.18.

Megjelentek az NTAK bővítését érintő részletszabályok

A vendéglátóhelyek és attrakciók Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK) való csatlakozását érintő fontos változások lépnek életbe.

RÉSZLETEK
2021.08.08.

Könnyebb a beutazás Magyarországra

Megjelent a 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosítása a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól, amely a korábbi szabályozáshoz képest könnyebb beutazást tesz lehetővé Magyarországra.

RÉSZLETEK